Visszatér a színpadra Törőcsik Mari 

Visszatér a színpadra Törőcsik Mari 

Törőcsik Mari
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 10. 05:30
A Nemzet Színésze közel két év kihagyás után vállalt színészi munkát, a nézők azonban csak a hangját hallhatják a 81 éves dívának. <br />
K. Sz.

Egy igazi vérbeli színésznőnek lételeme a színészet, még ha egy bizonyos kor után az egészsége már nem engedi, hogy színpadra álljon. Törőcsik Mari azonban nem ismeri a lehetetlent: 2008-ban a halálból tért vissza, amikor összeomlott a keringése egy rutinvizsgálat során.

Hosszú lábadozás után visszatért, és a Nemzeti Színház színpadán számtalan izgalmas alakítását láthatták a nézők 2016 év végéig, amikor hosszú időre kórházba került. Sokan azt hitték, nagy a baj, de Törőcsik újra szembenézett a lehetetlennel, és azóta velemi otthonában gyűjti az erejét. 

A Nemzet Színésze meg­rendült egészségügyi állapota ellenére is szívesen veszi, ha profi rendezők vagy ifjú, feltörekvő titánok keresik meg egy-egy szereppel. Korábban az Oscar-jelölt rendező-operatőr Koltai Lajos ke­reste meg a színésznőt, hogy játssza el a Broadwayn nagy sikert aratott A mágikus gondolatok éve című monodrámát Szombathelyen. 

– Rögtön rávágta, hogy akar­ja ezt a darabot, és amint ki­jön, csinálhatjuk is. Egy hó­napja mentem le egy bará­tommal a velemi otthonába. Elmondhatom, hogy abszolút talpán van és erejénél, ott már bele is olvasott a darabba, és annyit mondott: Na, ez érdekel! Továbbra sem zárkózott el tőle, de most kevésbé biztos abban, hogy újra színpadra tud állni – mesélte korábban Koltai a Borsnak.

A színésznő végül fájó szívvel, de nemet mondott a megkeresésre, mivel nem érez ma­gában elég erőt, hogy estéről estére egy másfél órás darabot elvigyen a hátán. Nemrégiben azonban Vecsei h. Miklós és ifj. Vidnyászky Attila keresték fel a színésznőt, aki a tervek szerint a két színész édesanyját fogja alakítani Faulkner Míg fekszem kiterítve című művének színpadi változatában.

A történet szerint az anyának egy kívánsága van öt fiához, hogy együtt vigyék ki a koporsóját a sírjához, ha meghal. A dolog pikantériája, hogy Törőcsik csak hangban lesz jelen a színpadon. 

– Még nem készítették el velem a felvételt, de beszéltünk róla a fiúkkal. Nagyon szeretem őket és nagyon tetszik a megkeresés. Ha akkor olyan állapotban vagyok, akkor megcsinálom, de ezt csak később tu­dom biztosan megmondani – mesélte szűkszavúan a színésznő a Borsnak, aki utána bontotta a vonalat. 

Az előadást a tervek szerint a Sztalker Csoport virtuális társulata az Ördögkatlan Fesztiválon, majd augusztus 9-én a Szentendrei Teátrumban mutatja be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.