Engedély nélkül táncolt a Lánchíd tetején Will Smith

Engedély nélkül táncolt a Lánchíd tetején Will Smith

engedély
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 13. 16:40
Utolsó magyarországi napján hatalmasat dobott a világsztár, ám amit csinált, az teljesen illegális és közlekedési szabálysértésnek minősül.
G. Sz.

Csütörtök hajnalban, budapesti tartózkodása utolsó napján Will Smith úgy döntött, hogy csinál egy imázsreklámot Magyarországnak és stábjával videóra vette, ahogy a Lánchíd tetején táncol.

A hídmászás apropóját az adta, hogy a Gemini Man című filmet hazánkban forgató színész is csatlakozott az #InMyFeelings nevű vadonatúj internetes kihíváshoz, ami annyiból áll, hogy le kell játszani Drake új lemezének egyik dalát, az In My Feelings-t, és a szövegéhez valamilyen módon kapcsolódó táncot kell lejteni, majd az erről készült videót posztolni kell az Instagramra. Az akciót egy Shoker nevű Instagram-sztár indította, és nyugodtan mondhatjuk, hogy Smithnél különlegesebb helyszínen az egész világon nem táncolt senki.

Will Smith csütörtök este felkerülő videóját rövid idő alatt csak Instagram-oldalán közel nyolcmillióan, Facebookján pedig két és fél millióan látták, és akciójáról a világ legnagyobb bulvárlapjai, köztük a Daily Mail, a People, a Vulture, az E! Online vagy a TMZ is beszámoltak.

Az egyperces film elején még a világsztár is azt mondja, miközben a híd teteje felé tart, hogy „Kizárt, hogy ez legális lenne”, mi pedig a fővárosi hidak üzemeltetéséért és fenntartásáért felelős Budapest Közút Zrt.-t kérdeztük arról, hogy hozzájuk érkezett-e bármilyen engedélykérés.

– Tőlünk erre nem kértek engedélyt, ez egy illegális akció volt. Hogy valaki felmehessen egy hídra forgatási vagy bármilyen egyéb célból, ahhoz a Híd-, műtárgy Osztálytól kell engedély kérni, de ilyen megkeresés sem hozzánk, sem a hidas kollégákhoz nem érkezett – mondta a Borsnak Huber Szebasztián kommunikációs vezető, aki szerint ha Smith és csapata előzetesen jelzi, hogy a Lánchídon forgatna, biztosan megtalálják ennek a hivatalos útját is, hiszen a színész Opera tetejére is felmehetett.

Viszont a színész ennek ellenére sem számíthat következményekre partizánakciója után.

– Ha valami kárt tesznek a hídban, polgári peres úton lehetne kártérítést követelni, ám a színész és stábja nem okozott kárt, mindössze a pillér tetején lévő ajtót hagyták nyitva. Amit elkövettek, az közúti forgalom veszélyeztetése címszó alatt közlekedési szabálysértés és a rendőrség hatásköre. Ha a hídmester látja, hogy valaki fenn van a hídon, kötelessége azonnal jelenteni a hatóságoknak, de mivel az akció a hajnali órákban zajlott, ilyen bejelentés nem történt – zárta szavait a kommunikációs vezető.

Leverhették a lakatot

A hídra ugyan könnyű felmászni egy darabig, de amikor a pilonhoz ér az ember, egy lelakatolt ajtó fogadja, ami a pilon belsejébe visz. A felvétel szerint viszont Smith és társa simán bejutnak, amihez előtte valakinek – az Index szerint – fel kellett törnie a lakatot.   Ráadásul Smith nem volt egyedül, technikai személyzet is kísérte. Valaki rögzítette táncát egy telefonnal odafönn, lentről is vette mindezt valaki, és valószínűleg volt egy drónos is velük pluszban. A portál szerint egy drónos szakembernek lennie kellett a csapatban, és valószínűleg ő sem kért harminc nappal előtte engedélyt a légtérhasználatra.

Az egész világ csodálja

A vírusként terjedő lánchidas videóhoz a kihíváshoz kapcsolódó dal előadója, a világ jelenleg legsikeresebb rappere, Drake is hozzászólt:

– Wow, a videó kész – írta, míg Smith 20 éves fia, Jaden csak annyit írt apja videójához, hogy „Ezt kivégezted… Kész vagyok, apa”. Justin Timberlake pedig a FTW! Vagyis For the win! rövidítéssel fejezte ki, hogy Will Smith megnyerte a netes kihívást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.