2014 októberében járunk, amikor is a véletlen folytán találkozott egymással két szempár és ez örökre meghatározta tulajdonosaik sorsát. Nagy Kornélia az Echo Tv híradósa a barátnőjével ellátogatott a József Attila Színházba, ahol éppen Besenczi Árpád vendégeskedett a zalaegerszegi teátrummal.
– Azonnal megmozdult bennem valami. Egyszerűen tudtam, hogy ő az igazi – idézi fel találkozásuk pillanatát Nelli. – Nem vagyok egy hírességgel közös fotókat készítgető típus, de épp azt terveztem, hogy odalépek hozzá és megkérdezem, szabad-e? Úgy éreztem, nem halaszthatom el a lehetőséget.
Kiválasztottja azonban megelőzte. „Ugye, maga tévés?” – termett mellette a színművész, aki szintén kiszúrta magának Nellit. Villámcsapásként írják le a találkozásukat, mely után extra sebességgel száguldani kezdett velük a szerelem vonata. Mivel Árpádnak nem volt sok ideje, csak pár percig élvezhették egymás társaságát, ez azonban nem akadályozta őket az ismerkedésben.
– Már aznap éjjel elkezdtünk üzeneteket váltani és telefonon beszélgetni, persze magázódva. Három hét múlva megkérte a kezem, szinte napra pontosan az első találkozásunk után három hónappal pedig a felesége lettem. A lánykérésig nem sokszor találkoztunk, a telefonbeszélgetéseink azonban mélyek és bensôségesek voltak. Az első randevúnkat a munkaidőmben, két híradó között ejtettük meg. Ennek immár négy éve, és azóta is rendületlenül hiszek abban, első látásra is megtalálhatjuk az igazit.
Besencziék a családalapításhoz is olyan intenzív tempóban láttak hozzá, ahogy a kapcsolatuk alakult. Elsőszülött gyermekük, Hella 2014 novemberében, Zsongor fiuk 2016 februárjában, míg Liána 2017 szeptemberében jött a világra.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója is szívesen mesélt kapcsolatukról, érzéseiről. – Lenyűgözött a mosolya, a kacaja, a csinos alakja, úgy, ahogy volt, az egész lénye. Nekem anyaként, nőként és szellemi társként is ő a tökéletes társam. Azt nem tudom, elmesélte e, de a kezét is telefonon kértem meg, késôbb gyűrűvel is megtettem ugyanezt! Ez szerelem volt első látásra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.