Nyári Dia már türelmetlenül várja első gyermekét

Nyári Dia már türelmetlenül várja első gyermekét

Nyári Dia
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 21. 11:37
Bors

Harmincöt hetes terhes, egy ideje már nem is forgat, ám egyre jobban hiányzik neki a stáb, a Barátok közt stúdiója. Mivel a kis lakásban hamar előkészítette a bababirodalmat, hajtaná előre az időt, hisz a nagy melegben nehezen viseli a semmittevést. Napról napra türelmetlenebbül várja első gyermekét Nyári Dia – számolt be róla a Story magazin.

– Olykor kitakarítok, de hiába alig nyolc kilót gyarapodtam eddig, nyolc hónapos terhesen már nem úgy mozog az ember, mint korábban. Bevallom már alig-alig megyek ki, a minap is megszédültem a nagy melegben, és nem kockáztathatok – ismerte el a színésznő.

– Egyelőre a párom, Dani és mellettem alszik majd a fiunk, később a háló lesz az ő szobája, mi pedig a nappaliban építünk galériát magunknak – számolt be róla Nyári Dia, aki elárulta, hogy a barátnőjétől sok babaholmit kapott, a kiságyat, a babakocsit és a lepedőket viszont maga szerezte be.

– A 8. hónapban már átálltam anya-üzemmódba – hangsúlyozta a színésznő. A család néhány fontos kérdésben már megállapodott. Dani egy hónapig otthon lesz Diával a szülés után, majd felváltva jönnek a nagymamák.

Mindketten dolgoznak, az egyik Győrből, a másik Egerből érkezik, augusztusra vettek ki két-két hét szabadságot.

– Biztosan jól fog jönni a segítség. Kicsit előre is szaladtunk, mert már a keresztszülőket is felkértük – számolt be az előkészületekről a Barátok közt sztárja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.