Celeb

Majka édesanyja elvesztette a gyilkos kór elleni küzdelmet - videó

Bors

Létrehozva: 2018.06.15.

Bulika, ezt a címet adta Majka annak az élő videós bejelentkezésnek, amelyben arról beszélt, hogy épp péntek esti koncertjének a helyszínére igyekszik. Vidáman, természetesen mondta el, hogy a Budapest Park színpadán kik lesznek a vendégei, hogy milyen fontos számára ez a koncert. Aztán váratlanul a kilencedik percnél komolyabb témára váltott.

Azzal kezdte, hogy készülnek a MÜPA-ban is egy fellépésre, aminek a bevételét a Hospice Háznak ajánlják fel. Innen tért rá arra, hogy a halálos kór édesanyja révén az ő életében is jelen volt már egy ideje, és jelen is lehet, ezért akar segíteni.

– A drága jó édesanyám elköszönt tőlünk, neki már egy megváltás volt, hogy elment – jelentette ki szomorúan Majka a felvételen. Így tudták meg rajongói, hogy gyászol.

– Az elmúlt egy évben amit ő átélt, és ahogy láttam, hogy változik meg az az ember, aki egy életerős, életvidám asszony volt… Az elmúlt 19 évben kemoterápiás kezelésekre járt, ebből öt év volt olyan, amikor tünetmentes volt. Gyakorlatilag a szervezete feladta a harcot, ezelőtt két héttel elköszönt tőlünk.

Majka ezután bejelentette, hogy a temetés kedden lesz, majd hozzátette, hogy a gyászban a családja, gyerekei az egyetlen vigasza, akiket a legjobban szeret, és igazából most érzi úgy, hogy végleg felnőtt. A sok szomorúság után újból rátért az esti koncertre, és arra kérte a Budapest Parkba kilátogató tizenegyezer embert, hogy csináljanak egy jó bulit.

Bár már jó ideje lehetett tudni, hogy Majka édesanyja, Ibolya  betegeskedik, kollégája, Kollányi Zsuzsi szerint egy szerettünk elveszítésére sosem lehet felkészülni. – Nyilván mindannyian mellette állunk, de azt gondolom, ha valakinek, akkor erről a Petinek van joga nyilatkozni – mondta a Borsnak az énekesnő, aki épp a csapat ma esti koncertjére igyekezett, amikor utolértük.

Majka a videóban a 9. perctől beszél édesanyjáról:

Nyugodjék békében!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek