Közel egy éve tart Wossala Rozina önálló műsora az RTL Klubon, de egyetlen forgatás sem alakult olyan érdekesen, mint az, amikor a műsorvezető Demcsák Zsuzsához csengetett be egy közös főzésre. Bár Demcsák pontosan tudta, hogy mi a Profi a konyhámban című műsor forgatókönyve, nem engedte a tűzhelyhez Rozinát.
Már a forgatás elején kijelentette, az bizony az ő konyhája, abban senki más nem fog főzni, csakis ő, sőt még a boltba is lezavarta Rozit. A műsor alapötlete szerint Rozina hírességek konyhájában főz, abból, amit a hűtőjükben talál, majd ugyanazt a menüt kell elkészíteniük a celebeknek is. Demcsák ehelyett kijelentette, nem készülhet el az az étel, amit Rozi kitalált, ő inkább süt egy Rákóczi túróst – ehhez azonban nem volt túró, így Rozi szaladhatott a boltba. Rozi egy idő után le is mondott róla, hogy saját műsorában ő is szerepet kapjon, inkább levonult a sarki közértbe túróért, és hagyta a ház úrnőjét a saját menetrendje szerint dolgozni.
– Ezt nem hiszem el, engem még senki nem küldött le a boltba túróért! – méltatlankodott Rozi a műsorban, akit azért végül könnyen ki lehetett békíteni az elkészült sütivel.
Zsuzsa erős asszony, rendszeresen főz a két gyerekének, természetesnek tartja, hogy a műsor kedvéért sem engedte át senkinek az irányítást a konyhában.
– Nem vicceltem, tényleg én vagyok a főnök a konyhában! – jelentette ki a forgatás után lapunknak Zsuzsa. – Ez szerintem teljesen természetes, a 11 éves lányomon kívül ott nincs másnak helye. Próbáltam én illeszkedni a menetrendhez, de azért mégiscsak én tudom, hogy mi hol van. Ha valaki annyi időt tölt a konyhában mint én, az ezt pontosan megérti. Naponta kétszer főzök, elsősorban a gyerekek miatt. Mi vacsorára is általában főtt ételt eszünk, és a suliba is azt viszik ebédre, amit én főzök, nem menzásak – mesélte a műsorvezető, hozzátéve: náluk a konyha a lakás központi helyisége: Tamara és Benedek még a házijukat is ott írják.
Zsuzsa egyébként a saját gyerekkorából is azokra az élményekre emlékszik a legélénkebben, amikor a nagymamájával lekvárt vagy befőttet tettek el.
– Egyébként csak a saját konyhámban vagyok ilyen magabiztos, ahol tényleg minden az én kezemre áll – mondta Zsuzsa utalva arra, hogy hamarosan a konkurens csatornán is megmutatja főzőtudását egy versenyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.