Széki Attila Curtis: Akikkel felnőttem az vagy börtönben van, vagy a föld alatt

Széki Attila Curtis: Akikkel felnőttem az vagy börtönben van, vagy a föld alatt

Curtis
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 31. 11:05
Bors

Széki Attila Curtis nem szeret nyiltakozni. Mindig csak olyankor beszél, amikor valamilyen nagy állomás volt az életében. A Majkával közös, telt házas Aréna koncert után Ábel Anitának adott interjút a Story magazin legfrissebb számában.

Curtis egy ideig nem vett tudomást arról, hogy a háttérben maradt. Szavai szerint akkor sokallt be, amikor az Aréna után nem írták oda a nevét a híradások.

– Csinál egy ekkora koncertet két társ, két barát, és csak az egyik van kiemelve. Először magamban kerestem a hibát. Mi a baj velem? Azért, mert volt a balesetem, azért mert buliztam párat. Más is csinálja. Mi együtt kellünk a színpadra, mind a ketten hozunk valamit. Nyolc éve dolgozunk együtt Majkával - közölte az énekes.

- Hogy mihez kezdek, ha Majkával egyszer vége lesz ennek a közös projektnek? Úgy érzem ennek nem lesz vége részemről. Neki tíz év előnye van korban, közszereplésben, minden szempontból. Ott a tévézés is, a két gyerek, és ki tudja, hol áll meg. Lehet, ő hamarabb fogja kimondani, hogy most már pihenni szeretne –hangsúlyozta Curtis.

– Mikor a balesetet csináltam, és cuccoztam, ahogy nekem, ahogy a dalban is van kellett egy nagy pofon. Na nekem ez volt az, hogy elveszíthetek mindent. Őt, mint barátot, az egzisztenciámat és a munkámat, amit szeretek.

– Aki azon az újpesti telepen nőtt fel velem, az vagy börtönben van, vagy a föld alatt. Tart még a pofon, már nem vagyok meggondolatlan. Járok pszichológushoz, pontosan ez miatt. Régebben kerestem valamit, hogy azt az érzést érezzem, azt az adrenalint, mint amikor a színpadon állok. Ezt biztosan nehezen érti meg egy civil ember, de aszínpad is egy drog.

– A barátnőmmel Krisztivel csinálunk közös programokat, vagy edzek. Mindig megyünk valahová, és az orvos is segített. A szerelmem is rávilágított, hogy szerencsés, jó életem van, élvezzem már! - fogalmazott Curtis.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.