Megérkezett a Magyarországon forgatott Robin Hood-film előzetese

Megérkezett a Magyarországon forgatott Robin Hood-film előzetese

Jamie Foxx
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 04. 16:00
Ősztől a mozikban!
Bors

2017 januárjában kezdték el forgatni többek között Magyarországon is (az etyeki Korda Stúdióban) a Robin Hood legújabb mozis feldolgozását. A tavalyi évben a forgatás miatt Jamie Foxx sok időt töltött hazánkban, és előszerettel posztolt is közösségi oldalain, ahogy éppen fürdőnadrágban élvezi a budapesti havazást. Foxx ittléte során a magyar nőket is imádta és Radics Gigivel is többször találkozott.

Most megérkezett a film első hivatalos előzetese is és ez alapján egy látványos produkcióra számíthatunk.

A filmben Foxx mellett a 2015-ben A szürke ötven árnyalatában (majd a filmsorozat másik két részében) is főszerepet kapó Jamie Dornan,  az Eddie, a sasból ismert Taron Egerton, a Zsivány egyesben látható Ben Mendelsohn, valamint Eve HewsonPaul AndersonJosh Herdman és Björn Bengtsson is feltűnik, míg a rendezői székbe az az Otto Bathurst ülhetett, aki egyebek mellett a Black Mirror című sikersorozat egyes epizódjainak rendezője is volt.

A Robin Hood idén ősszel kerül a hazai mozikba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.