Celeb

Húsz kilót fogyott a börtönben VV Fanni elrablója

uv

Létrehozva: 2018.05.23.

Volt védője szerint testileg és szellemileg is rohamosan épül le a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László. A Bors megtudta, a férfi megesküdött édesanyjának, hogy nem ölt embert.

Jövő héten kerül bíróság elé B. László, a Novozánszki Fanni ellen elkövetett személyi szabadság megsértése és a máig tagadott emberölés gyanúja miatt. Egykori védője, dr. Brodmann Péter nem ringatja magát illúziókban: új ügyvédjén keresztül megüzente unokaöccsének, hogy számítson az előzetes további féléves meghosszabbítására. A hír sokkolta a gyanúsítottat.

– László jó kiállású, izmos férfi, aki százöt kilót nyomott, mielőtt elkezdődött a kálváriája. Mára viszont elérte az úgynevezett börtönsúlyt, lassan mínusz húsz kiló körül jár. Nyilván nagyon megviselik a történtek, hiszen tudja,  nagy hibát követett el – mondta dr. Brodmann, aki szerint a mentális és fizikai leépülés abban a pillanatban elkezdődik, ahogy először kattan a cellazár. B. László esetében pedig már az elfogás körülményei sem mellékesek.

Kötél és vérnyomok

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti albérletéből. A lakóház kamerafelvételei igazolják, hogy B. László vitte le és tuszkolta be a mélygarázsban parkoló autójába. A kocsiban vérnyomokat, kötelet és más gyanús eszközöket is találtak. Az ügy egyetlen gyanúsítottja az előzetesben lévő B. László.

– László úton volt, vezetett, amikor leszorították a TEK-esek az útról. Gépfegyverrel elé állva kiparancsolták az autóból – tudtuk meg az ügyvéd nagybácsitól, aki hozzátette, a sportoló semmilyen ellenállást nem tanúsított az elfogásakor. Dr. Brodmann biztos abban, hogy unokaöccse nem gyilkolt.

– A környezetében senki sem kételkedik az igazában, esküdnie sem kellett volna, de megtette az édesanyjának is.

Az ügyvéd szerint csak egyvalaki fordult el volt védencétől.

– A barátnője lelécelt mellőle. Igaz, friss, pár hetes kapcsolatról beszélünk, de akkor is lehetett volna kitartóbb. Tán kétszer, ha bement hozzá a börtönbe, de úgy érezte, nem bírja ezt a terhet, inkább szakít – tudtuk meg a nagybácsitól, aki bízik benne, hogy mihamarabb megoldódik az ügy, és unokaöccse nem rokkan bele a történtekbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192793_auto_resized.jpg
origo.hu

Megváltoztatták az F1-es Miami Nagydíj végeredményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007012
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192804_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007012
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek