Véresre verték Csősz Bogit - fotók

Véresre verték Csősz Bogit - fotók

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 23. 05:20
<p>Koszban, sárban és vérben hempereg Csősz Boglárka. A Feleségek luxuskivitelben sztárjának élete minden luxust nélkülöz az utóbbi időben, ráadásul mindezt önként és örömmel teszi.</p>
Nagy Daniella

Aggodalomra semmi ok, a dolog hátterében egy filmforgatás áll: a Lány az erdőből című amerikai–olasz–ma­gyar koprodukcióban készülő filmben Bogié az egyik főszerep.

– Nagyon hidegben forgattunk, ráadásul végig esett rám az eső, de voltak már ennél nehezebb napjaink is – mondta a munkálatok kezdetekor a színésznő, majd a partisminknek még erős jóindulattal sem nevezhető vérfoltokra terelődött a szó. – Másfél órába telt, míg elkészült. Rendesen kitett magáért a sminkes, csak aztán végig kellett csúsznom-másznom a földön és kaparnom a talajon a fű közt, és itt-ott az is nyomot hagyott rajtam. A szoknyámon van egy nagy vérfolt, mert menekülés közben eltalálnak egy nyílvesszővel, amit aztán kitörök a lábamból. Színészileg izgalmas feladat.

A filmforgatásokon sokszor órákat vesz igénybe az, hogy a színész megfelelő sminket vagy maszkot kapjon, elég, ha a szintén Magyarországon forgatott Pokolfajzat című filmre gondolunk, ahol az ördögi lény maszkja minden egyes forgatási napon 5–6 órán át készült. Boginak szerencsére nem kellett ennyi időt a sminkmester székében töltenie.

– A filmes világban a hegeket gyakran háromdimenziós hatásúra készítik szilikonnal, de Bogi arcán nem mély sebek, hanem apró, vékony karcolatok vannak, aminek az elkészítése sokkal kevesebb időt vesz igénybe – árulta el a Borsnak Molnár Anikó, aki Amerikában, a Cinema Makeup Schoolban tanulta ki a maszkos mesterséget.

– Ehhez nem is kell feltétlenül lealapozni a színésznő arcát, elég egy szivacs, egy vékony ecset, és a művér. Attól függően, hogy friss sérülés hatását akarják-e kelteni a filmben, a sminkesnek folyamatosan dolgoznia kell. Hiszen, ha a művér megszárad, akkor bemattul, nem kelt friss hatást, és ilyen esetben gyakran újra kell készíteni – hacsak nem tesznek rá egy speciális olajat, amitől csillogó marad a vér felszíne. Mivel a színész a forgatás ideje alatt eszik, iszik vagy akár orrot is fúj, ezért a sminket folyamatosan javítgatni kell – tudatta lapunkkal Molnár Anikó, aki maszkmesterként nem csak a különleges sminkekben, de a sminktetoválásban is jártas.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.