Polgár Tünde korábban 48 kilóra fogyott, és a haja is kihullott a miómák miatt.
Volt már pár mélypont a Feleségek luxuskivitelben adásaiban, de kétségkívül a hétfői adás babaváró buliján hangzott el az eddigi legszomorúbb és legmegrázóbb történet. Polgár Tünde a többiek unszolására végre elárulta, miért jöttek haza férjével Amerikából.
A luxusfeleség tulajdonképpen a méhét védte: a tengerentúlon több orvos is el akarta távolítani évek óta jelenlévő miómái miatt.
– A betegségem még a terhességem alatt alakult ki, 16 éve, akkor találták nálam az első miómát, ami ekkor nem okozott problémát – mesélte Tünde. – A bajok később kezdődtek, amikor egy rosszullét során kiderült, hogy újabb miómák jelentek meg a méhfalamban, amelyek agresszívan növekednek. Erőteljes fájdalmaim és görcseim voltak, hullott a hajam, állandósuló fáradtság és súlyproblémák leptek fel, negyvennyolc kilóra fogytam.
Tünde a Borsnak azt is elmondta, hogy milyen volt, amikor szembesült minden nő rémálmával.
– A sokk a konzultációk során ért, mert jó néhány orvos a „kikapjuk a méhét, és mi van akkor” hozzáállást képviselte, egyáltalán nem véve figyelembe a méheltávolítással járó lelki és fizikai szövődményeket – folytatta lapunknak a luxusfeleség, aki végül talált egy olyan orvost, aki hajlandó volt kezelni.
– Éveken keresztül különböző hormonkezeléseket kaptam, viselve annak minden ódiumát, és vállalva a évente három-hat kontrollt, biopsziát, mellékhatásokat, mint a rosacea, a hangulatingadozásokat, a teljes életmódváltást a mozgástól a táplálkozásig.
Ez az út nehézkesebb, nekem azonban egyelőre működik, és ha sikerül úgy lavíroznom, hogy a változókor segítségével a természet megoldja, akkor megnyerem a csatát – bizakodott Tünde, aki hétfőn a Viasat3 műsorában olyan anyaotthonban élő nők közé viszi a luxushoz szokott lányokat, Vivit, Dalmát, Bogit és Babettet, akik még nála is jobban megküzdöttek az anyasággal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.