A személyre szóló horoszkópomat még nem készítették el, de érdekelne a téma – mondta Szabó Ádám énekes-harmonikás.
- Ikrek jegyűként kíváncsi típus vagyok. Amikor 5–6 órát gyakoroltam a harmonikán, akkor is megnéztem a neten, hogy azt hogyan játssza más előadó, és eljártam sok mesterkurzusra is. Szívom magamba a tudást. Külföldön a versenyeket gombos harmonikán nyerik, mert azon virtuózabb dolgokat lehet kihozni. Hat év után én is erre álltam át. Két hónap alatt sikerült, bár ahhoz már nyolc-kilenc órás napi gyakorlásra volt szükség. Nagyon szeretem a régi dolgaimat, de tudom, hogy nagy fejlődés ezen a hangszeren már nem lehet, ezért most az énekre koncentrálok.
- A számítógépes újdonságok nem nagyon vonzanak, inkább csak játszom rajta, főleg focizom. Szellemi játékokban a Honfoglaló köt le. Hangulatember vagyok, de nem teher, ha felismernek és leszólítanak. Szeretek társaságba járni, sztorizós vagyok, de van, amikor a magányra van szükségem. Utálom az unalmas dolgokat. A gyakorlás számomra nem az, de a sorba állást, vagy az SZTK-ban ücsörgést ki nem állhatom. Fontos számomra a szabadság egy kapcsolatban is. Ha mennem kell valahova, ne akarjanak visszatartani. Szeretek utazni, élvezem a turnézást. Szeretek sportolni. Focistának indultam, de a zene jobban ment. Most újra előjött a testmozgás. Járok thai boxra és személyi edzőhöz is. Ikrek jegyűként míg a zenében nagyon jó a memóriám, a szöveg- és nyelvtanulásban ennek pont az ellenkezője igaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.