A Best magazin pénteken megjelent számában ír a Piramis című vetélkedő kulisszatitkairól. A TV2-n kiemelkedő nézettséggel futó játék házigazdája, Stohl András nagyon elfoglalt, hajnalban a rádióban kezd, napközben forgat, este pedig színházban lép fel. éppen ezért minden időt kihasznál, két helyszín között az autóban készül fel a játékosokból, szerencsére nem ő vezet, sofőr hozza-viszi. A felvételek szüneteiben arcmasszázst kap, legutóbb pedig a kérésére betettek az öltözőjébe egy fekvenyomó padot, így a szünetekben testedzéssel lazíthat.
A Best kulisszatitkokat is elárul a műsorról, ezek egyike, hogy a kérdésekre válaszoló játékos olyan jól el van rejtve, hogymég a stábtagok egy része sem tudja, hol van a szoba, amelyben válaszolhat. A játékosokkal a beválogatásnál közlik, hogy több ruhát hozzanak magukkal a felvételre, hogy válogatni lehessen, a díszletek miatt ugyanis nem mindegy, hogy miben lépnek a kamerák elé.
A stábtagok szerint Stohl András hihetetlen munkabírással rendelkezik, és nincsenek allűrjei, sőt, kimondottan utálja, ha körülrajongják. A műsor indulása óta közel 200 milliót nyertek a játékosok, a legnagyobb bukást az a páros volt kénytelen elkönyvelni, amely 89 milliónál járt, de végül elfogadta a kilencmilliós ajánlatot.
A Best egy titkot azonban nem tudott felfedni: az nem derült ki, hogy ki indítja a golyókat a Piramis tetejéről, a stábtagok szerint, ha rajtuk múlik, ez sosem derül ki.
ExkluzÃv sztorikkal megjelent a BEST. Keresd a magazint az újságárusoknál!
Posted by BEST Magazin on Thursday, March 22, 2018
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.