Celeb

Máté Péter díjat kapott Caramel

N. D.

Létrehozva: 2018.03.13.

<p>Legnagyobb példaképéről elnevezett díjat vehetett át Caramel, és bár Máté Péter az összes Caramel-dal születésénél jelen van, az énekes úgy gondolja, hogy senki nem léphet a legendás zenész nyomdokaiba.</p>

Forrás: Instagram

Rúzsa Magdolna, Berki Tamás és Caramel lettek minden idők első Máté Péter-díjas előadói. A legendás előadóról elnevezett kitüntetést az emberi erőforrások minisztériuma alapította a könnyűzenei és dzsesszművészek elismerésére.

– Azt is mondhatnám, hogy Máté Péter a példaképem, de valójában valami más… nekem ő volt a legnagyobb – mondta a díj átvétele után a Borsnak Caramel. – Örökérvényűen fogalmazott, az ő dalait mindig érteni fogják az emberek.

Amíg idő az idő és amíg Magyarország Magyarország, addig a magyar embereknek élő kapcsolata lesz Máté Péterrel.

Ő annyira a miénk és annyira aközönségnek adta magát, hogy az talán megismételhetetlen. Ezt a díjat elsőnek megkapni nagy felelősség, mert nem csak a múltnak szól, hanem a jelennek és a jövőnek is.

Caramel talán el se hitte volna, ha valaki a 2004-es Megasztárral beköszöntő hírnév előtt azt mondja neki, hogy ő lesz az első, aki a kedvenc előadójáról elnevezett díjat átveheti.

– Ez pár éve hihetetlenül hangzott volna, és valójában még most is. Ő egy olyan példakép számomra, aki minden egyes dalom születésénél ott van velem.  Amikor leülök dalt írni az lebeg a szemem előtt, hogy olyan időtálló és érthető módon fogalmazzam meg a gondolataimat, ahogy ő is tette. Máté Péter olyan, mint egy nagy útmutatás, de azt, amit ő csinált, csak érezni lehet, azt nem lehet tanulni.

Egy olyan érzés volt benne, ami össze tudott kapcsolódni tízmillió ember lelkével, és meg tudta azt fogalmazni, ami bennük munkálkodott. Mi próbáljuk felhelyezni a mércét magunknak az ő szintjére, de a kanyarban sem vagyunk hozzá képest. Próbálkozunk és inspirál minket, de soha nem leszünk olyanok, mint ő, senki nem lesz olyan, mint ő – mondta a példaképéről Caramel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap