Lagzi Lajcsit politikusok környékezték meg

Lagzi Lajcsit politikusok környékezték meg

harc
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 17. 08:00
Galambos Lajos már nagyon várja bírósági tárgyalásának folytatását, mert biztos benne, hogy bizonyítani tudja az ártatlanságát.
G. Sz.

Március 21-én folytatódik a Galambos Lajos és társai ellen indult büntetőügy – tudta meg a Bors. Mint ismert, a zenészt tíz társával együtt azzal vádolják, hogy mocsai tanyáján, illetve tatai apartmanházában ötvenmillió forintos kárt okozva, éveken ke­resztül lopta az áramot, a vizet és a gázt, valamint hogy az egyik közműszolgáltató két ellenőrének kenőpénzeket adott.

Lajcsi lapunknak elmondta, nagy dobásra készülnek, és leghőbb vágya, hogy végre lezárja ezt az ügyet.

– Már közel négy éve, hogy elkezdődött ez a vesszőfutás, és nem tudok mást mondani, mint hogy ártatlan vagyok, és ezt minél előbb szeretném bebizonyítani. Azt gondolom, az ügyészség számos hibát követett el, ezeket a bí­róság előtt kellőképpen fel is fogjuk tárni. Egy olyan szakmai csapat áll mellettem, amelyben maximálisan megbízom, így tulajdonképpen könnyűnek látom a helyzetemet, mert tudom bizonyítani az igazamat – kezdi la­punknak a zenész, majd hozzáteszi, hogy több helyről is felajánlottak számára „segítséget”.

– Nem akarok kampánytéma lenni, de több politikai csoport is bejelentkezett, hogy majd segít: odajönnek a bírósághoz demonstrálni a szolidaritásukat, de nagyon szépen köszönöm, ezt a harcomat egyedül kívánom megvívni, és tökéletesen hiszek a független ma­gyar bíróságban. Várom a tárgyalás kezdetét, ahogy a végét is, mivel nem az a célom, hogy az eljárás elhúzódjon, hanem az, hogy mihamarabb lezáruljon. Fel vagyunk készülve, és ha végigtárgyalják az ügyet, rajtunk nem fog múlni semmi – mondta a zenész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.