Celeb

Feltámadnak a kócbabák - Marcellina dalt írt, Csepregi is benne van

N. D.

Létrehozva: 2018.03.14.

Forrás: Facebook

A Kócbabák, Babits Marcella, Fá­bián Éva és Csepregi Éva az 1972-es Ki mit tud?-on az egész or­szágot levette a lábáról, most pedig a visszatérést tervezgetik.

– Amikor hazaköltöztem Magyarországra, írtam egy dögös dalt, amiről úgy érzem, egy az egyben a Kócbabákhoz passzol – mesélte a Borsnak Marcellina. – Mi Fábián Évával benne lennénk, de úgy érzem, hogy a visszatérés az eredeti felállásban lenne kerek.

A Kócbabákról sokaknak „a három Évás” – Csepregi és Fá­bián mellett Pál Éva – felállás jut eszébe, holott a vokáltrió ala­pítója Babits Marcella volt.

– Az rögződött az emberek emlékezetében, hogy a Kócbabák a három Évából áll, de ez azért van, mert Marcellina nem csatlakozott a Neotonhoz – mondta Fábián Éva. – Ő a Ki mit tud? után külföldre ment énekelni. Ezután jött a helyére Pál Éva, és amikor ő, Csepregi Éva és én a Kócbabákként csatlakoztunk a Neotonhoz, még az sem volt biztos, hogy sikeresek leszünk.

Mentünk velük vo­kált énekelni, és rá­jöttek, hogy szeret minket a közönség, így alakult meg a Neoton Família.

Csepregi Éva is nyitott a visszatérésre még akkor is, ha az idő ellene dolgozik.

– Marcellina álma, hogy az eredeti Kócbabákat – ha csak egy jó sláger erejéig is – újra összehozza. Ez egy szép álom, én is örülnék, ha valóra válna. Már tavaly is beszéltünk róla, hogy a közös fellépést jó lenne összehozni, de akkor nem sikerült egyeztetnünk, idén pedig már most be vagyok táblázva a Neoton Família Sztárjaival a októberi Aréna-koncertünk miatt. Ettől függetlenül bízom benne, hogy mi­előbb állhatunk még egy színpadon – mondta a Borsnak Csepregi Éva.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713249612
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249612
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban