Istenes Bence és Csobot Adél már több mint egy éve, hogy hivatalosan is Németországba költözött, de egyes munkáik miatt még mindig sokszor vannak itthon, vagyis rendszeresen ingáznak a két ország között. A Budapest–Köln viszonylatban – ha mindhárman utaznak – általában autóval közlekednek, és Bence, illetve Adél egyedül szokott repülővel utazni.
Néhány nappal ezelőtt azonban a kis család mindhárom tagja a levegőben tért haza. Vagyis Nátán életében először repült, és bár azt hihetnénk, hogy ez hatalmas esemény volt a már majdnem kétéves gyerkőc életében, Bence a Borsnak elárulta, hogy még a megszokottnál is simább volt első közös repülésük.
– Az anyukáink is azt kérdezték, Nátán hogy viselte a repülést, nekik is csak azt tudtam mondani, hogy nagyon jól, semmi különös nem történt. Nem is készültünk rá külön, sőt még videót sem készítek a YouTube-oldalamra az utazásból, mert bár a nagy eseményekről mindig csinálok valami videós anyagot, de ezúttal minden a lehető legsimábban ment – mesélte Istenes, aki hamarosan azt is megosztja követőivel, hogyan sikerült nagy találkozása a világ egyik legjobb labdarúgójával, Lionel Messivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.