Nem véletlenül ígérte meg a Terminátorban Arnold Schwarzenegger: „Visszatérek”. Jövő hónapban állítólag megérkezik Budapestre, ahol a Vörös zsaru moszkvai jeleneteit forgatta a nyolcvanas évek végén. A Terminátor hatodik részében ugyanis már Budapest is szerepel.
A világsztár legutóbb két éve a Siker napon lépett fel nálunk a Papp László Budapest Sportarénában. Nyílt titok, hogy Andy Vajnával való barátsága miatt látogat hozzánk egyre sűrűbben. Schwarzeneggernek a Vörös zsaru volt a második együttműködése az akkor még filmproducerként tevékenykedő Andy Vajnával, aki azóta már eladta a Terminátor 2. jogait. Ezek után nem véletlen, hogy a hatodik filmet a második rész történetének végétől folytatják. A díszletek már el is készültek a rákospalotai Origo filmstúdióban.
– Zajlanak a szereplőválogatások, magyar és itt élő külföldi színészeket is behívtak. Keresnek kaszkadőröket, statisztákat, de a fontosabb szerepekre is innen választanak színészeket – erősítette meg a hírt a Borsnak egy filmes szakember, aki azt az értesülésünket is megerősítette, hogy három Terminátor-film készítéséről írhatnak alá szerződést. – A filmes szakma elég pletykás... Igen, erről is hallottunk – tette hozzá informátorunk. A hírek szerint februárban érkezik Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton, aki szintén szerepel a film következő részében, amelyet előreláthatólag 2019 májusában mutatnak be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.