Rongálás miatt nyomoznak Rékasi fia ellen

Rongálás miatt nyomoznak Rékasi fia ellen

rongálás
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 27. 04:30
<p>Détár Enikőt rendőrök keltették csütörtök reggel, akik lefoglalták a Rékasi Károllyal közös fiuk laptopját és asztali számítógépét. A Bors megtudta, hogy a gimnazista ellen rongálás vétsége miatt nyomoznak. </p>
Bors

Rékasi Zsigmond ezzel a kiírással ébresztette pénteken ismerőseit: Ma reggel négy rendőr elvitte a számítógépemet! Külön megvárták, hogy egyedül legyen édesanyám, és akkor törtek rá. Felháborító, ami ebben az országban megy. Tenni kell az elnyomó rezsim ellen! Nem fogom hagyni magam – írta indulatosan Zsigmond, mintegy utalva arra, hogy a rendőri intézkedés azzal lehet összefüggésben, hogy részt vett a múlt heti diáktüntetésen.  

A Bors megtudta, hogy ennél prózaibb az ok: a fiú egy graffitizés miatt indult nyomozás miatt került képbe. Valakik narancssárga festékkel pingáltak ábrákat a budakeszi önkormányzat épületének falára és a környező villanyoszlopokra. Az adatgyűjtés során jutottak el a két népszerű színész fiához. A falfirkákon szereplő ábrák ugyanis feltűnnek egy, a fiúhoz is köthető Facebook-oldalon is. Feltehetően a lefoglalt laptopon is ennek a nyomát kutatták. A laptopon és az asztali számítógépen kívül lefoglalták a graffitihez használt festősablont is. A Bors úgy tudja, hogy az eljárás a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége miatt zajlik. 

A rendőrség ugyanúgy járt el, mint a többi hasonló esetben, amikor graffitisek ellen nyomoznak. A laptopot és számítógépet azért foglalják le, hogy a graffitis által használt azonosító jeleket keressenek rajtuk. Az eljárás nem vesz igénybe két napnál több időt. Így valószínű, hogy a lefoglalt cuccokat már vissza is adták. 

Úgy tudjuk: Rékasi fia egy kislányt is be akart szervezni a falfirkához, sablont is adott neki, de ő nem akart részt venni az akcióban. A lány elmondta rendőröknek, hogy megbízója azzal dicsekedett: Budakeszin eddig 92 graffitit helyezett el. Kerestük a híres szülőket, de ezidáig nem értük el őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.