Nem vár tovább Angelina Jolie-ra Brad Pitt. A sármos színésznek elege volt a szingliségből, új szerelemre vágyik – ami talán már rá is talált. Bár lassan másfél éve húzódó válásukat még nem véglegesítették, Brad belevetette magát a csajozásba. Néhány napja egy Los Angeles-i kávézóban látták, amint leszólított egy titokzatos szőke nőt, aki egy szemtanú szerint kísértetiesen hasonlított a meseszép amerikai színésznőre, Kate Bosworth-re, aki többek között a 90 perc a mennyországban és a Superman visszatér című filmekben tűnt fel.
– Brad motorral érkezett a helyszínre – árulta el a szemtanú a Page Sixnek. – Míg a sorban álldogált, flörtölni kezdett egy szőke nővel, aki Lydiaként mutatkozott be, mire Brad a kezét nyújtva azt mondta: szia, William vagyok! – az 54 éves, Golden Globe-díjas színész eredeti neve ugyanis William Bradley Pitt.
– Míg vártak a kávéjukra, végig csacsogtak, s amikor Lydia kibökte, hogy kiköpött Brad Pitt, ő rejtélyesen elmosolyodott, kacsintott egyet, majd felszállt a motorjára és elhajtott – tette hozzá a szemtanú, majd elismerte, ugyan nem hallotta, hogy számot cseréltek volna, de nem tartja kizártnak.
– Brad egyre gyakrabban mozdul ki, de randi téren még nem történt semmi komoly – árulta el a People-nek egy barátja még decemberben. – Bizonyos értelemben jót is tett neki a szakítás, átvizsgálta magát, s rájött, itt az idő egy kis változtatásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.