Hosszú hetek óta folyik a nyomozás a 2017. november 20-án tragikus körülmények között eltűnt, 24 éves Novozánszki Fanni ügyében. A rendőrség gyilkosság gyanújával egy embert tart előzetes letartóztatásban. Más információt a nyomozás érdekére hivatkozva nem oszt meg a nyilvánossággal. Hivatalos válaszaiban mindannyiszor azt közli, hogy VV Fannit továbbra is eltűntként keresik. A lány szülei már csak azt szeretnék, ha imádott gyermekük testét végső nyugalomra helyezhetnék.
Ahogy arról a Bors korábban beszámolt, az RTL Klub képernyőjéről megismert lány megölésével az egykori dunaújvárosi önkormányzati jelöltet, B. Lászlót gyanúsítják. A férfi ügyvédje, dr. Brodmann Péter lapunknak korábban elmondta, hogy unokaöccse együttműködik a rendőrséggel, bevallotta, hogy valóban ő vitte ki a lányt a Marina-parti lakóházból, de tagadja a gyilkosságot. Így a 24 éves egykori villalakó holttestének hollétét még mindig homály fedi. A rendőrség kiemelt ügyként kezeli Fanni esetét. Ezt bizonyítja az is, amit most a Bors megtudott.
A hatóság Németországból bérelt halottkereső kutyát. Ezek az ebek ugyanis speciálisan kiképzett farkaskutyák, és kiszagolják a tetemet. Itthon viszont nem volt ilyen idomítású rendőrkutya. A Borsnak dr. Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje számolt be arról, hogy a vízben már nemigen keresik a 24 éves lány holttestét.
– Bizonyos tavak fölé még lehet küldenek drónt, de nem hiszem, hogy a búvárcsapatokkal már nagy keresés lenne. Attól tartok ugyanis, hogy a gyilkosa egy elhagyatott kútba dobta Fanni testét, és ha így van, akkor esélytelen, hogy az onnan valaha is előkerül. Ha egy kietlen területen, egy ipari vagy akár magánhasználatú kútba dobta, a test alulra szorult, a víz elfedi a szagot, és a halottkereső kutya sem tudja kiszagolni a tetemet – mondta az ügyvéd, aki szerint a kút a legesélyesebb variáció, de barlang vagy üreg is szóba jöhet még. Hogy a gyanúsított elásta volna Fanni holttestét, az egyre valószínűtlenebb, ugyanis a rendőrség első teendői között volt, hogy az erdészeteket, vadásztársaságokat – amik, mint a tenyerüket, úgy ismerik a területeiket – kikérdezzék friss ásásnyomról, amit ennyi idő alatt már megtaláltak volna.
Mint köztudott, gyilkosa korábban fél évig egy párt alkotott Fannival, aki szakított vele. A család ügyvédje elmondta a Tényekben: a hírekkel ellentétben a férfi nem a szakítás miatt, hanem nyereségvágyból követte el a gyilkosságot. Fanni jól keresett a prostitúcióval, lehetett félretett pénze. A férfi autót bérelt, és felkereste Fannit a lakásán. Kamerafelvételek bizonyítják, ahogy luxuslakóparki lakásából a mélygarázsba cipeli, majd az autóval több mint négy napon át, a kocsi GPS-jelei szerint Budapest–Dunaújváros– Veszprém között furikázott, hogy elrejtse a holttestet. A bérelt autóban vérnyomokat találtak, ami Fanni meggyilkolását bizonyítja, így a rendőrség november 27-től már csak a holttestet keresi.
A rendőrségen egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy nehezebb ügy megoldására külföldi szervektől kérnek segítséget, például keresőkutyát a hazai zsaruk. Jól kiépült és gyakran használt segítőhálózat ez: a világban pontosan tisztában vannak vele, hol, melyik országban található a feladatra legalkalmasabb eb. Magyarországon a legtöbb kutyát élő emberek keresésére képezik ki, ebben is a legjobbak. Egy holttest megtalálásához azonban egészen másfajta képességekre van szükség.
– Fontos különbség, hogy az adott állatot élő ember vagy halott kiszagolására képzik ki, eltérő a kiképzési folyamat is. Az oktatás a szagok felismerésével kezdődik – mondta Juhász József aranykoszorús mesterkiképző, hozzátéve: egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Novozánszki Fanni megtalálásához egy német ebet hozattak. A rendőrség köreiben ugyanis ismert lehet, hogy a világ mely országában van a hullakeresésben kifejezetten kiemelkedő eredményeket elérő rendőrkutya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.