„Mostanában keveset szerepel a médiában Szíj Melinda, pedig egy nagyon jó számmal indult A Dal válogatójában is. Nem jutott be a Hitem őrzöm című szám, pedig a saját oldalán is rengetegen hallgatták meg. Persze, ha félmeztelenül adta volna elő, biztos nagyobb a siker, igaz?” – írta felháborodottan egy olvasónk.
Rajongói hiányolják a tévéből, műsorokból Szíj Melindát, nem véletlenül, hiszen sokak szívébe beköltözött a Megasztár ötödik szériájának bronzérmes közönség kedvence. Karrierje csak úgy szárnyalt a tehetségkutató után, de a figyelem középpontjából valahogy mégis kikerült az elmúlt években. A Dal 2018-ban tervezte a nagy visszatérést, a Hitem őrzöm című számmal, de nem jutott át a válogatón.
– Nem firtatom az okát, tudomásul vettem. Bizonyára így kellett történnie. 350 pályázati mű közül a legjobb tízbe bekerülni nem egyszerű dolog. Ami feltétlen öröm, hogy a közösségi oldalam a látogatók körében nagy tetszést aratott. Ez egyértelmű visszacsatolás nekem, hogy jó az az irány, amin alkotótársaimmal haladunk – bizakodik a 48 éves énekesnő, aki szerint a köztudatban maradás nem feltétlen fontos egy előadói karriernek.
– Aki szeretne megtalálni és szemfüles, az megtalál. A magam útját járom, a közönség szeretete visz mindig tovább – mondta az egyébként jogi asszisztensként dolgozó tehetség, akinek egyáltalán nem hiányzik a csillogás és a vakuk kereszttüze, hobbiként tekint az éneklésre.
– Én a természetes fényt szeretem. Véleményem szerint különbséget kell tenni aközött, aki hivatásszerűen az éneklésből él attól, aki mellékfoglalkozásként űzi a muzsikálást – vélekedik az énekesnő, aki szerint az önmenedzselés is kiválóan működhet.
Aranylemezig jutott
– Nevét 2010-ben ismertük meg, amikor a Megasztár ötödik szériájában a harmadik helyezésig jutott.
– Első lemeze, a Foltos úton hónapokig vezette a Mahasz eladási listáját és aranylemez lett.
– 2012-ben Edith Piafot alakított a Győri Balett Rózsaszínház című darabjában, és önálló műsort is összeállított saját lírai dalaiból és más, örökzöld slágerekből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.