Hiába tiltják, lesz Jimmy-musical

Hiába tiltják, lesz Jimmy-musical

tiltás
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 18. 09:00
Egyre több konfliktus bontakozik ki Pintér Tibor Jimmy-musicalje körül. Kiderült, hogy a darabban felhasznált dalokra nem kértek engedélyt.
P. J.

Nem csitulnak a kedélyek a Jimmy-musical körül. Kiderült, nem kértek engedélyt arra, hogy a musicalben szereplő dalokat feldolgozzák. A Ripost azt írja, hogy ezek után simán be is tilthatnák a színpadi művet. La­punk most utánajárt, hányadán áll a kétes üggyel a színész.

Az egyik, állítólag megkárosított dalszerzőt, Kaszás Pétert, aki a legtöbb Jimmy-dalt írta, Joós István, a Magneoton ügyvezetője képviseli, így ő nyilatkozott a fejleményekről.

– Egyelőre jóhiszeműen várjuk az ajánlatot és a szerződést Pintér Tibortól. A dalok felhasználásához igenis engedély kell, de ezt figyelmen kívül hagyták – kezdte a Borsnak Joós István.

Lehetséges, hogy a botrány miatt a kész színdarabot is meg kell változtatni, ugyanis ezek után előfordulhat, hogy a szerzők nem mennek bele a szerződésbe.

– Ezek után nem biztos, hogy mindegyik szerző engedélyezi dalának felhasználását. Ha be­mutatják engedély nélkül a musicalt, akkor bizony tanácsot kérünk a jogi képviselőinktől egy esetleges per kapcsán – mondta a Magneoton ügyvezetője, akinek szavaira Pintér Tibor is reagált.

– A Jimmy-musicalt mindenképpen előadjuk. A két jogtulajdonossal, aki Zámbó Krisztián és Edit, egy nagyon komoly szerződést írtunk alá. A mi olvasatunkban ez az aláírás megegyezik azzal, hogy más jogi kérése senkinek nem lehet. Mi nem tudjuk, hogy kik szerezték ezeket a dalokat. Vártuk, hogy jöjjenek a jelentkezők. Kaszás Pétert is felhívtam, és azt mondta, ő maga sem tudja, melyik dalt ki szerezte annak idején. Most hirtelen szerzők tömkelege került elő. Korrektül fogunk eljárni velük. Amint megtaláljuk azt a jogi utat, amivel ezt el tudjuk intézni, azonnal felvesszük velük a kapcsolatot. Legyen minden hivatalosan dokumentálva, hogy ki mit szerzett, és akkor ár-érték arányosan megegyezünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.