Eljátssza Szabó Győző, hogyan csalta meg nejét

Eljátssza Szabó Győző, hogyan csalta meg nejét

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 22. 11:00
Szabó Győző már nyíltan vállalja félrelépését, színpadra vitték az egész életüket, méghozzá tabuk nélkül.
kbv

A férfi és a nő évek óta együtt van, szeretik egymást, de jönnek a szürke hétköznapok, már a szex sem működik úgy, mint eleinte. Aztán megjelenik egy titokzatos harmadik, ám az asszony belenéz a férfi telefonjába, aki pillanatok alatt lebukik. Menni és maradni is akar, végül a családját választja. Tányértörés, kibékülés. A történet maga nem unikum, bármelyik há­za­sságban megeshet, ám az, hogy va­laki el is meri mesélni, már egyáltalán nem szokványos. Plá­ne nem ak­kor, ha a férfi és a nő történetesen Szabó Győző és Re­zes Judit, akik a saját életüket vitték színre. Olyan mélységekig ki­teregetve a családi szennyest, ami óriási bátorságra vall – még csak véletlenül sem próbálnak jobb színben feltűnni a valóságosnál, vagy az álompár szerepében tetszelegni.

A hasonlókról a legtöbben örökre hallgatnának, kiváltképp, ha ismertek. A két színész mégis, feltépve a régi sebeket, Love­shake – Az élet összeráz címmel készített közös darabot saját életükről. A zenés-táncos, hol vicces, hol pedig mélyen megrázó darabnak szombat este volt a bemutatója.

Judit és Győző a bemutató előtt azt nyilatkozta, ezért is ké­szült el a színmű, mert sokan mondják, ők nem összeillő pár.

– Még talán arra is jó lehet a Loveshake, hogy megtudjuk, miért vagyunk együtt tizenöt éve – mondta Győző a Magyar Na­rancsnak, hozzátéve, évek óta gondolkoznak a közös darabon.

– A magánéletünket nem szoktuk elvinni a bulvár irányába. A színpadon a művészeti korlátokon belül természetesen minden gátlást levetkőzünk – mondta a színész, felesége pedig arról mesélt, muszáj volt feltépni a régi sebeket és a kellemetlen dolgokról is beszélni, hogy maguk is feldolgozhassák kap­­csolatuk válsághelyzeteit.

– Alapvetően szórakoztató előadást készítünk. Nem dokumentarista jelleggel beszélünk a kapcsolatunkról, de mindenképpen felidéződnek fájdalmas pillanatok is, amelyekről amúgy nem szívesen beszélnénk – fogalmazott a színésznő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.