Celeb

Ricco a szerelemről: Még soha nem volt senkim!

uv

Létrehozva: 2017.12.13.

<p>Sosem volt még párkapcsolata az X-Faktor nyertes duójából Riccónak, aki a Borsnak elárulta: nyitott a szerelemre. Pár éven belül saját családot szeretne, de előbb lábra akar állni. </p>

Ricco és Claudia nyerték az X-Faktor 2017-es évadát. A szlovák–magyar formáció 2014-ben alakult, a duó idén Magyarországot is meghódította. 

– Még mindig mámorban élünk. Hálásak vagyunk Istennek és az embereknek Ma­gyarországon és mindenhol, hogy elérhettük a célunkat – mondta a győzelem után még két héttel is meghatottan Cla­u­dia. A Bors a nyerő párossal a Comet-gálán futott össze, ahol Ricco terveiről is szó esett. Az énekesnek minden vá­gya, hogy hazánkban telepedjen le.

– Nagyon tetszik Budapest, szeretnék itt élni – kezdte Ricco, akinek a show kezdete óta nemigen volt ideje rehabilitációra. A tehetséges énekes ugyanis 2009-ben, egy tragikus autóbaleset következtében lebénult. Akkor úgy tűnt, a jövőben nemhogy járni, még ülni sem lesz képes, amire kitartásával, akaraterejével hamar rácáfolt, és újabb fordulat állt be az egészségi állapotában.

– Nemrég egy orosz orvos azt mondta, nem látja akadályát, hogy újra járjak – mesélte. Mostanában nem volt idő a rehabilitációra a műsor miatt, de az új évben nagyon rákoncentrálok a gyógyulásra – tette hozzá az énekes, aki Claudiával együtt nagyon óvja a magánéletét, de a Borssal kivételt tett, és elárulta: sosem volt még kapcsolata.

– Nekem nem volt még senkim. Iskolába jártam, és már akkor is a karrieremen dolgoztam, aztán jött a baleset. Nem volt olyan időszak az életemben, amikor jöhetett volna valaki. Nem mondom, hogy most nem jöhetne olyan, aki tetszik, de gyereket még nem akarok, jelenleg a gyógyulás és a karrier az első – árulta el Ricco, aki most nem, de pár éven belül már szeretne saját családot.

– Azt hiszem, ennél többet kérni sem lehet, amit mi megkaptunk. Annyi jó ember, annyi szeretet vesz körül, hogy igazán boldog emberek vagyunk Riccóval. Majd ahogy Isten hozza, akkor és úgy lesz saját családom – tette hozzá Claudia. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián