Elmenekült az lakásárverésről Palcsó Tamás

Elmenekült az lakásárverésről Palcsó Tamás

Palcsó Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 02. 08:00
kbv

Alig egy hó­napja írta meg a Bors, hogy az egykori megasztáros, Palcsó Tamás élete olyan furcsán alakult, hogy bár már rég állhatna saját lábon egykori zenei karrierje és üzleti vállalkozásai által, a 31 éves énekes mégis otthon él a szüleivel, a mamahotel kényelmében. Spórol, de tervei közt egyelőre nem szerepel egy saját lakás, jól megvan a csepeli házban.

Ehhez képest egészen meglepőnek tűnt az a fotósorozat, amit olvasóriporterünk juttatott el szerkesztőségünkbe. A fotókon, amikért természetesen jár a 15 ezer forintos jutalom, Palcsó az édesapjával egy csepeli lakásárverésen licitál. A férfiak egy 16 millió forintos, kétszobás, újépítésű lakásért álltak sorba, hogy megtekinthessék. Velük együtt körülbelül még hatvan ember pályázott az elsőre olcsónak tűnő lakóparki otthonra, aminek a licit során természetesen még mehet feljebb az ára. Olvasónkat mélységesen felháborította Palcsó jelenléte, az édesapával össze is veszett.

– Nem értem, hogy egy olyan tehetős család, mint ők, miért áll sorba olyan lakásra, amire szegény emberek pályáznak. Le is fotóztam őket, és amikor ezt látták, gyorsan elhagyták a helyszínt – mondta olvasónk. Mivel tényleg csak a kezdőár a 16 millió forint, végül könnyen lehet, hogy Palcsóék vagy bárki más is ennek többszöröséért szerezhette volna meg, ez azonban már nem derül ki.

Az viszont meglepő a sztoriban, hogy az egy hónapja még vígan mamahotelező Palcsó meggondol­ta-­e magát, és saját lábra készül állni, vagy esetleg befektetési célra vásárolták volna a lakást.

Felhívtuk az énekest, aki egyértelműen nem zenei karrierjéből él már, hi­szen há­rom éve nem is jelentkezett saját számmal. Azt kérdeztük tőle, hogy kirepül-e a családi fészekből, vagy csak egy  jól jövedelmező üzleten töri a fejét. Ám csak szűkszavú választ kaptunk. – Nem vásároltunk semmit, és egyébként sem gondolom, hogy érdekes, hogy én az apámmal hol jelenek meg – mondta a Megasztár egykori felfedezettje.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.