Celeb

Bármit tesz Korda, a listán a helye - 2017. TOP 50 celeb, 4. rész

Bors

Létrehozva: 2017.12.21.

A Bors idén harmadszorra választotta meg az ország top 50 celebjét. Az előző évekhez képest óriási a változás, még az élmezőnyben is. A szavazásban idén Geszti Péter reklámszakember, Holdampf Linda stylist, Sütő Enikő modell, Bárdos András televíziós szakember és Kósa-Boda Veronika, a Bors főmunkatársa vett részt. Összesített pontszámaik alapján alakult ki a végső sorrend.

Folyamatos a jelenlétük a médiában, igazi A-listás celebek. Ha csak arról jelenik meg cikk, hogy levágatták a hajukat, az éppoly érdekes, mintha válásuk vagy új szerelmük kerül szóba. Hátukon viszik a tévék egész estés nagy show-it, nélkülük nem lenne olyan szórakoztató a tévénézés. A zsűritagoknak a szokásokhoz híven idén is egytől ötig kellett pontozniuk négy szempont szerint: az adott celeb szerintük mennyire ismert, mennyire lehet szimpatikus, mennyire szórakoztató, és hogy mennyire van hatással a közönségre. A celebek így fejenként 100 pontot gyűjthettek, szavazategyenlőség esetén az alakította ki a végső sorrendet, hogy ki kapott magasabb pontszámot az ismertségre majd a szimpátiára. (Holnap az 1–5. helyezettet mutatjuk meg)

10. Gáspár Laci (4 helyet rontott)

AZ X-Faktor mentora a teljes ismeretlenségből több, mint egy évtized alatt küzdötte fel magát az élvonalba, és így listánk előkelő helyére is. Jelenleg harmadik feleségét fogyasztja, nem csak a színpadon, a magánéletben is nagy formátumú férfi. 86 pont

9. Stohl András (2 helyet rontott)

Ugyan Stohl Buci összesítésben ugyanannyi pontot szerzett mint Nagy Ervin, mégis lemaradt mögötte, ugyanis szimpátiájára mindössze 18 pontot kapott. Autóbalesete óta nem tud pozitív színben feltűnni, mégis jó azokat a műsorokat nézni, amiben szerepel. Idén egyik napról a másikra hátat fordított anyacsatornájának, az RTL-nek, ez az év sem volt botrányoktól mentes. 87 pont

8. Nagy Ervin (új)

A sármos színész a Válótársak szereplőjeként szerzett országos ismertséget. Elvált, majd összejött Borbély Alexandra színésznővel. 87 pont

7. Korda György

Ha csinál valamit, ha nem, Korda Györgynek a listán a helye. Mégpedig előkelő he­lyen. 1958-tól van a pályán, és lehet bármilyen időskori betegsége, a 78 éves zenész csak a színpadon képes meggyógyulni. Balázs Klárival elválaszthatatlan páros, tulajdonképpen az előkelő hetedik hely kettejüké közösen. 88 pont

6. Gundel-Takács Gábor (új)

AZ MTVA-tól a TV2-höz igazolt a régi motoros tévés, és ez elég is volt ahhoz, hogy ismertsége az egekbe röppenjen. Bár természetesen mellette sosem lehetett elmenni, ám a második legnézettebb országos csatornán egekbe szállt a népszerűsége az ország Gundijának, aki csak egyetlen helyezéssel maradt el a legjobbaktól. 88 pont

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch