A mongol nagykövet a Csík Zenekar koncertjén énekel

A mongol nagykövet a Csík Zenekar koncertjén énekel

Csík zenekar
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 27. 13:30
Különleges vendég áll színpadra a Csík Zenekar év végi koncertjén: a budapesti mongol nagykövet magyar népdalt ad elő.
Nagy Daniella

Másfél éve tartózkodik Magyarországon dr. Batbayar Zeneemyadar budapesti mongol nagykövetként, hazánkat azonban jóval régebben ismeri. Fiatal­emberként ugyanis az ELTE jogi karán tanult, ekkor szeretett bele a magyar zenébe. Ma már nemcsak Mongólia nagykövete, hanem a magyar muzsikáé is.

Mobilozó nomádok

Dr. Batbayar Zeneemyadar, akinek a fia is itt jár egyetemre, érdekességként elmondta: Mongólia különlegessége, hogy egyszerre vannak modern és ezer évvel elmaradott területei, mobiltelefont azonban mindenhol használnak. Egyáltalán nem ritka például, hogy a pusztában lovagló pásztorok ügetés közben mobiloznak.

– Az egyetemi évek alatt Koncz Zsuzsát, Bródy Jánost és az Omegát is nagyon szerettem, azóta viszont eltelt húsz év, és már inkább népzenét hallgatok, legyen az mongol vagy magyar. Martonvásáron, a Magyar Dal Napján ismerkedett össze a Csík Zenekar tagjaival. – A zenekar koncertjén is egy magyar népdalt adok elő. A zenei tudásom elmarad a Csík tagjai­nak képzettségétől, de bátorkodom felmenni a színpadra, mert közelebb szeretném hozni a ma­gyar és a mongol népet. Nagykövetként ez a feladatom, hiszen a mai modern világban a diplomáciai kapcsolatok nem csak arról szólnak, hogy a nagyfő­nökök beszélgetnek, kezet ráznak és kész. A sportot, a kultúrát is fel lehet használni a közeledésre. A nagykövet képezi magát: az éneklés mellett íjászattal is foglalkozik, valamint régi magyar költőket olvas

 – A költészetben nem elég érteni a magyar szöveg tartalmát, a mondanivalót érezni kell, az sokkal magasabb tudást igényel. A magyar és a mongol nyelvben egyébként több olyan szó is van, amely minimális kiejtésbeli különbséggel ugyanazt jelenti, sőt a népdalainkban is sok a hasonlóság, többek közt ezért is hiszek abban, hogy a két nép valahol közös múltra tekint vissza – osztotta meg a Borssal gondolatait a diplo­mata.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.