Celeb

Visszaköveteli a nevét Nótár Mary

P. J.

Létrehozva: 2017.11.04.

Tovább gyűrűzik a botrány Nótár Mary és egykori menedzsmentje között. Az énekesnő tajtékzik, amiért a Skyforce az ő nevét használja fel egy közösségi oldalon, az ő neve alatt posztolják azokat a zenéket, amiket még közös együttműködésük alatt hoztak létre. Ez akár úgy is tűnhetne, mintha sikerült volna kibékülniük, és újra együtt dolgoznak, de mint kiderült, erről szó sincs. Nótár Mary ugyan nem szeretett volna ezzel kapcsolatban nyilatkozni, de az ügyvédje készséggel állt rendelkezésünkre.

– Igen, tudunk az oldalról. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy lekerüljön az internetről, de sajnos a bíróságon nagyon nehezen mennek át ezek a dolgok. A személyiségi jog szinte minden lehetőségével próbálunk élni, eddig sajnos nem sok sikerrel… Az a bizonyos cég ezzel a magatartással megtéveszti azokat az embereket, akik megrendelnék Nótár Mary műsorát. Az ügyet még nem zártuk le, ugyanis a keresetünk egyik része arról szól, hogy az említett közösségi oldalon az énekesnő nevében tesznek nyilatkozatokat, például „szép napot mindenkinek, kellemes hétvégét”, amire a rajongók úgy válaszolnak, mintha tényleg Maryvel beszélnének. Ez pedig törvényellenes – mondta a Borsnak dr. Kovács Attila.

Természetesen felkerestük Lakatos Róbertet, Nótár Mary egykori menedzserét, aki semmi kivetnivalót nem lát a dologban.

– Igen, az oldalt mi kezeljük, mivel a kft. hozta létre. Ide saját videóklipjeinket tesszük ki amit mi gyártottunk 2010 és 2016 között. Mivel ezeket a Skyforce hozta létre, így az a mi tulajdonunk. Nyilatkozatot pedig nem teszünk ki a nevében, mivel miden esetben odaírjuk a cég nevét, amivel mindenki különbséget tud tenni. A közösségi oldal ezt jóváhagyta, az irányelvnek megfelelő, innentől kezdve nincs ezzel semmi probléma. A bíróság felé is panasszal éltek ezzel kapcsolatban. A törvényszék 2017. október 19-én bírósági végzéssel jóváhagyta a cég jogosultságát – árulta el lapunknak Lakatos Róbert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett