Celeb

Kollégái összeomlottak a Jóban Rosszban színészének halálhírére

Fái

Létrehozva: 2017.11.20.

<p>Benkő Géza szerethető figurát játszott a Jóban Rosszban sorozatban. Kollégái összeomlottak, amikor megtudták: 48 évesen örökre elment.</p>

Mindene volt a játék, a színház. Milyen a sors, vasárnap délelőtt ott esett össze a színpadon, nem sikerült megmenteni az életét. A Külhoni Magyar Nemzeti Színház szerencsi bemutatóhelyén állt színpadra utoljára.

„Sajnálattal tudatjuk, hogy kiváló színészünk, Benkő Géza 48 éves korában, a mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt a Sári bíró címû színdarab főpróbahetének el­ső napján. Őszinte részvétünk a családnak. A Külhoni Magyar Nemzeti Színház a színészt saját halottjának tekinti” – áll a teátrum honlapján.

Rengeteget játszott színházban, de Benkő Gézának a TV2-n futó sorozat, a Jóban Rosszban hozott országos ismertséget. A Csillagvirág Klinika recepciósa, Gyöngyike volt a szerelme, Bodolai Bandi pedig a legjobb barátja.

– Az egész stáb megrendült – mondta a Gyöngyit játszó Madár Vera. – Nem tudjuk felfogni, hogy mi történt. Biztos mindjárt felébredek, és kiderül, hogy nem igaz. Nem volt olyan, aki ne szerette volna. Csupa szív ember volt, ha­talmas lélekkel, szeretettel. Végtelenül kedves, igazi jó ember, és tehetséges színész, kiváló író. Komárnóban élt a feleségével és két gyermekével, onnan járt be a forgatásokra. Három éve ő döntött úgy, hogy elmegy a sorozatból. Új fejezetet akart nyitni az életé­ben.

Ám azt is nagyon finoman tette, hiszen szerette a Jóban Rosszban sorozat minden munkatársát.

– Azt csúnya lenne mondani, hogy felmondtam, fogalmazzunk inkább úgy, hogy azt kértem, lassan írjanak ki a sorozatból. Esztendők óta benne vagyok egy karakterben, és úgy éreztem, valami újat, valami mást szeretnék csinálni – nyilatkozta a hot! magazinnak Benkő Géza.

– Sokan közel álltunk hozzá a stábból – mondja a Bandit játszó Tóth Roland. – Az egész stábhoz közel állt alapvetően azért, mert annyira jó ember volt. Komáromi színészkollégáktól hallottam, hogy a színpadon esett össze, ott lett rosszul, próba közben. Felfoghatatlan. Többször voltam náluk Komárnóban, ismerem a feleségét, a kislányát, a kisfiát. Kassától Komáromig, az Egyesült Államoktól Svédországig jött, ment játszott. A színház volt a mindene.

A sorozatban Száraz Emil nemcsak karbantartó volt, hanem csodálatos, romantikus történeteket is írt, Emilio Dry néven – a Makacsul csókollakot, majd a Vörös ciklont – amivel világhírű lett. Dél-Amerikába hívta egy filmrendező, hogy sorozatokat írjon. Emil végül itthagyta szerelmét, Gyöngyit, a legjobb barátját, Bandit és átkelt az óceánon. A rajongók sokáig hívták, hogy jöjjön vissza: „Emilke, gyere haza!”. Még videót is készítettek „Várunk vissza a sorozatba Száraz Emil!” címmel, de nem jött. És most már nem is fog. Emilio Dry örökre Caracasban marad. Benkő Géza 48 éves volt.

Színpad vagy szószék?

Papnak készült Benkő Géza, a prágai egyetem teológia szakán. Növendékként szorgalmasan tanult, és élvezettel prédikált húsvétkor és karácsonykor kis települések templomaiban. Tizenhét alkalommal állt a hívek elé, mielőtt végleg eldöntötte: kilép az egyház szolgálatából. Férj lett és apa, de nem a világi élet csábította, hanem a színpad, ahová gyerekkora óta vágyott. A szüleit annyira elkeserítette a döntése, hogy négy évig alig beszéltek egymással. De onnantól, hogy a pozsonyi színművészeti hallgatójaként főszerepet játszott egy nemzetközi filmben Cserhalmi Györggyel, már nem csak megbocsátottak, de büszkék is lettek rá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070620
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070620
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070620
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett