Csikkel szavaztatnak Bud Spencerről

Csikkel szavaztatnak Bud Spencerről

szavazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 30. 04:10
Fr. Zs.

Egyesek szerint otromba, mások szerint ötletes az az állásfoglalásra késztető – divatos szóval interaktív – csikkgyűjtő, amit egy budapesti HÉV-megállóban tettek ki. A Szeretlek Magyarország weboldal szúrta ki Kaszásdűlőnél a Bud Spencerről (1929–2016) szavaztató „utcai hamutálat”.

Az elsődleges célja természetesen az, hogy a dohányzók ne hajigálják el a csikkeket, akár szeretik, akár nem a filmvászon legendás bunyósát. Mindenesetre ha igen a válaszuk, akkor a jobb oldali, ha nem, akkor a bal oldali edénybe kell dobniuk a cigivéget.

Láncbagós volt

Piedone maga is erős dohányos volt, aktív vízilabdázó korában is. A HVG-nek adott, 2014-es interjújában így beszélt erről: – Tizennégy évesen kezdtem dohányozni, és nem olyan régen hagytam abba. Sokat szívtam. Elnyomtam az egyiket, és szinte rögtön gyújtottam meg a másikat. Büszke persze nem vagyok rá, hogy sportolóként ilyen erős bagós voltam, de letagadni felesleges volna. Mindez addig tartott, míg egyszer saját bevallása szerint rosszul nem lett tőle. – Az egyik nap elájultam az autóban, és ettől úgy megijedtem, hogy másnap letettem a cigarettát – mesélte.

A tavaly nyáron elhunyt sztárért, akinek szobrot is emeltek Budapesten, rengetegen rajongtak-rajonganak hazánkban is. Valószínűleg inkább köztük lehetnek azok, akik ízléstelennek tartják a színész nevével fémjelzett hulladékgyűjtőt.

– Szerintem ezt kreatívabban is meg lehetett volna oldani, mert így az emberek Bud Spencer nevét egy szemeteshez kötik – mondta Magyarország egyik legnagyobb Bud Spencer-rajongója, a Nomad zenekar frontembere, Juhász Marci is. – Például lehetett volna kérdésként a pisztáciás szaloncukrot is feltenni vagy bármit, aminek pozitív a kicsengése. Ehhez még túl közelinek érzem a halálát – véleményezte a Borsnak az egykori Csillag születik-versenyző, aki fiatal kora óta viseli magán tetoválásként Bud arcképét.

Van, aki ezzel szemben azzal érvel, hogy másutt az ilyesmin nem problémáznak: „Fura, hogy külföldön ez működik, itthon meg nem, mert egyből mindenki mást lát bele, mint amiről szó van!” – írta egy internetes hozzászóló.

A rajongókat mindenesetre megnyugtathatja a tény, hogy a nem feliratú rekeszben csak néhány csikk árválkodik, az igen pedig teli van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.