Bántották a NAV-ellenőrök Gáspár Evelint? Ez lett Győzikéék feljelentéséből

Bántották a NAV-ellenőrök Gáspár Evelint? Ez lett Győzikéék feljelentéséből

feljelentés
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 23. 09:50
Bors

Tavasszal tartottak házkutatást a NAV emberei Gáspár Győzikééknél, majd nyáron egy budapesti széfből 200 milliót foglaltak le. A showman akkor azt mondta, a pénz a gyerekei, a lefoglaláskor pedig ott volt nagyobbik lánya, Evelin is, akivel Győzike szerint durván bántak az ellenőrök. Feljelentést is tettek, aminek most lett eredménye.

„A Budapesti Nyomozó Ügyészség a kérdezett ügyben indult nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, miután a beszerzett adatok alapján egyértelműen megállapítható volt az, hogy az alapügyben eljáró – feljelentett – pénzügyőr nyomozók eljárásuk során sem hivatali visszaélés bűntettét, sem hivatalos eljárásban bántalmazás bűntettét, sem pedig más bűncselekményt nem követtek el” – közölte a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője, dr. Bagoly Bettina a Blikk megkeresésére.

Győzike elfogadta a döntést, de csalódott: „Nem is mondok semmit, itt már nincs mit tenni. Szomorúak vagyunk, de ez van. Már belefáradtam az igazam hajszolásába”. Gáspárék ügyvédje is megszólalt a lpanka, aki szerint az ügyészség eljárása prezíz volt, ezért elfogadják a döntésüket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.