98 milliót keres a NAV Győzikén

98 milliót keres a NAV Győzikén

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 07. 04:10
<p>A jövő év januárjáig meghosszabbították a nyomozást Győzike áprilisi, csalási ügyében. Ráadásul a showman ismét feltűnt a NAV adóslistáján. Összesen már csaknem százmillió van a számláján.</p>
G. Sz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal harmadik negyed­éves adóslistáján Gáspár Győző neve melett 24,3 millió forint adóhiány, valamint 34,1 millió forint bírság- és kamattartozás áll. Ezen felül Győzikét és több társát áprilisban költségvetési csalás gyanújával hallgatták ki, mivel a gyanú szerint tíz autó többszöri eladása révén több mint negyvenmillió forint adó­hiányt okoztak az államkasszának.

– Hála a jóistennek, hogy már megint ezzel foglalkozunk! Persze, hogy felkerültem a listára, mivel van egy folyó ügyem, ami még nincs lezárva, ez nem új dolog – mondta a Borsnak Gáspár, majd ügyvédjéhez irányított minket.

Dr. Szilágyi Roland elmondta, hogy védence egy korábbi vagyonosodási vizsgálat miatt szerepel az adóslistán, ezzel kapcsolatban fellebbeztek, mivel szerintük a NAV kizárólag a maga által „megálmodott” irányban végzett vizsgálatokat. Az áprilisi razziával kapcsolatban az ügyvéd az alábbiakat közölte lapunkkal.

Csípős

Hektikusan változó világunkban jó tudni, hogy van valami állandó: Győzike súlyos tízmilliókkal szerepel az adóslistán, és természetesen ismét ártatlanul. Bajnok Zsolt

– Január 18-ig meghosszabbították a nyomozást, a védelemnek pedig több indítványa is bent van a nyomozóhatóságnál, de ezekre nem kaptunk választ, így panasszal éltünk az illetékes ügyészségnél. Vádemelés nem történt, és a meggyanúsított gazdasági társaságokhoz Gáspár úrnak semmilyen köze sincs, de az ezt bizonyítani kívánó indítványunkra sem kaptunk választ – mondta Szilágyi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.