Hogy meddig lehet elmenni egy 16 éves lánnyal, nehéz kérdés. Szerelemmel képes szeretni, mégis lehet, hogy valójában csak gyermeki rajongással vonzódik kiválasztottjához.
Solti Ádám karaktere, Ádám a Barátok köztben nehéz döntést hoz, amikor a 16 éves Luca beleszeret a 32 éves férfiba. Gyötrelmes kapcsolatba bonyolódnak, és kiderül, hogy Ádám sem közömbös a lány iránt. A sorozatbéli Ádám engedjen-e az érzelmeinek, vagy fojtsa el a vágyait?
Solti Ádám szemmel láthatóan átérzi a helyzetet. Hogyne: a való életben ő már megoldotta ezeket a dilemmákat. A színész maga is egy 16 évvel fiatalabb lányt szeret, Bernivel a kapcsolata kitűnően működik. Ennek ellenére Ádám azt mondja, ha olyan fiatal lánnyal találkozna, mint Luca, ő sem bonyolódna bele egy szerelmi kalandba.
– Nem is a korkülönbséggel lehet baj, hanem azzal, hogy mikor vágunk bele egy ilyen kapcsolatba. Az, hogy egy kamasz lány belezúg egy harmincas, vagány, motoros pasiba, talán tipikus, de mindenképpen korai, hiszen Ádám a sorozatban kétszer annyi idős, mint Luca. A sorozatban Ádám is tisztában van ezzel, de hát nagy a kísértés. Végül persze józanul dönt, mégiscsak egy család voltak Lucával, hiszen az édesanyjával, Alízzal alkottak egy párt – magyarázta Solti Ádám, aki azt is elárulta, hogy amikor a való életben összejött 16 évvel fiatalabb barátnőjével, fel sem merültek efféle aggályok.
– Mindig is lehetett rólam tudni, hogy a nálam fiatalabb lányok vonzottak. Édesapám új felesége is 16-17 évvel fiatalabb apámnál. Berninek pedig előttem is idősebb pasijai voltak. Így amikor a szülei találkoztak velem, nem volt gondjuk a korkülönbséggel, teljesen evidens volt számukra a létezésem. Egyébként nehéz arra konkrétan válaszolnom, hogy mi vonz a fiatal nőkben, hiszen ma már csak Bernihez vonzódom – magyarázta Ádám, akit igazolt az élet, hiszen három éve van együtt a lánnyal, akinek már a kezét is megkérte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.