Pásztor Anna: Szeretnék én is ilyen erős nő lenni – senki sem nézhette a meztelen fotózást

Pásztor Anna: Szeretnék én is ilyen erős nő lenni – senki sem nézhette a meztelen fotózást

meztelen
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 27. 11:00
Az énekesnő szerint a meztelenség a világ legtermészetesebb dolga, mégsem csak ez késztette arra, hogy újból megmutassa a hét éve készült albumborító-fotót.
kbv

A szabadság, az asszonyi létben rejtőző erő, no meg persze a romantika egyik legnagyobb francia festője ihlette annak idején Pásztor Annáék lemezborító fotóját, amit az énekesnő az 1956-os forradalom napján, október 23-án ismét megosztott közösségi oldalán. A fényképen az énekesnő Delacroix egyik leghíresebb festményét idéző pózban vezeti zenekarát, a képen pedig ő maga szerepel, hét évvel ezelőtti valójában. Anna most a Borsnak mesélt arról, milyen körülmények között született a fotó, és hogy mi az az üzenet, amiért vállalta azt.

– A kép a 2010-es albumunk, a Gyáva forradalmár albumborítója. A francia festő, A szabadság vezeti a népet című képét másoltuk le. Az ő festményének női alakja egy hihetetlenül erős asszony, senkinek nem a szexua­litás jut az eszébe az ő fedetlen kebleit látva. Egy nő alapvetően sebezhető meztelenül, egy barikád élén azonban senkinek nem ez jut eszébe róla. A mi zenekarunk élén is egy nő áll, én, aki szeretnék hasonlóan erős nő lenni, ehhez elengedhetetlen volt, hogy magam is levetkőzzek – magyarázta az albumborító születésének körülményeit a Borsnak Anna, aki azt is elárulta, csak a felkészülés három hétig tartott a fénykép elkészítése előtt.

– Több színházi raktárat is feltúrtunk, hogy megtaláljuk a tökéletes jelmezeket – folytatta Anna, aki elég extrém és extravagáns előadóművész, ám a színpadról lejőve nagyon is szégyenlős.

– A csapatom, de még a család előtt sem vetkőzöm, a színpadon egy egészen másik énem van jelen. Ez a fotó is csak úgy készülhetett el, hogy amikor engem fényképeztek, akkor mindenkinek ki kellett mennie a helyiségből. Egyébként az ég világon semmi baj nincs a meztelenséggel, a világ legtermészetesebb dolga. A mostani albumborítónkon egy medencében lebegek fejemen egy unikornis fejjel. Ennek a fotónak is készült olyan változata, amin meztelen vagyok, de végül nem azt választottuk – mondta az énekesnő.

Anna egyébként kétgyermekes édesanya, és ezzel együtt sem gondolja azt, hogy aki anyává vált, annak le kellene mondania az elégedettségrôl. – Én sokkal jobban érzem magam a bőrömben, amióta édesanya lettem. A várandósságaim előtt kifejezetten pici cicim volt, aminek természetesen mára változtak a méretei. Ez pedig nekem kifejezetten tetszik, szexinek érzem magam – jelentette ki.         

Mindig is extrém volt

Annáról még első várandóssága idején is készültek szexi képek. Fején fácántollakkal, anyacsavarokból készült melltartóban, amazonként pózolt a kamera előtt. Ütött le rögbist, amiért az a színpadon megfogdosta, máskor pedig egy gyroszos pultjába mászott be, mert bunkón beszéltek. Idén nyáron egy rajongója telefonját rágta meg egy koncerten, mert elege lett a fotózkodásból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.