Az NBC tévécsatorna 1982-ben bankot robbantott azzal, hogy műsorára tűzte a sármos Michael Knight és négykerekű barátja, a beszélő autó, KITT kalandjait. A sorozat a Knight Rider nevet kapta, és négy éven keresztül, kilencven epizóddal ültette a nézőket a képernyők elé.
A producerek sokáig keresték Michael alakítóját, de az autók castingjára még ennél is több időt fordítottak. Először David Hasselhoffot szerződtették, akiről úgy vélték, elég jóképű ahhoz, hogy a női nézőket meghódítsa, de rögtön akadt egy kis gond. A színész 193 centi magasra nőtt, így olyan autót kellett keresniük, amely jól mutat a hórihorgas főhős mellett, és David is kényelmesen elfér benne. A választásuk végül a Pontiac Firebird Trans Am típusú kocsira esett, ez a sorozat indulása után évekig az egyik legkeresettebb autómárka lett az Egyesült Államokban. Az autóra egy tűzmadarat ábrázoló matricát terveztek, ami az újjászületés szimbóluma.
– KITT sokkal népszerűbb volt, mint én. Bárhová mentem, mindenki őt akarta látni. Én magam nem tudtam kezelni a hirtelen jött sikert, azt hittem, mindent megtehetek, mert én vagyok Michael Knight – vallotta be jóval a forgatások befejezése után Hasselhoff.
Mivel a színész abszolút főszereplő volt, ahhoz is volt bátorsága, hogy sztrájkot hirdessen, amikor a Bonnie-t alakító Patricia McPhersont egyik napról a másikra lecserélték egy másik színésznőre, mert a rendezőnek nem volt szimpatikus.
– A Knight Rider óta tudom, hogy a nőknek nem mindegy, milyen autóval járunk. Szerettem azt az időszakot, de be kell vallanom, egyvalamit a mai napig szégyellek: a hajamat. Egyszerűen nem értem, miért csináltam ezt magammal. Soha többé dauer! – poénkodott a 63 éves színész, amikor a közelmúltban a Knight Riderről faggatta egy újságíró.
Michael Knight erdetileg Long volt. Rendőrként dolgozott, míg egy napon egy akció során fejen lőtték. Halottnak nyilvánították, de valójában a Jogért és Igazságért Alapítvány milliárdos tulajdonosának orvosai megmentették az életét. Szétroncsolt arca helyett a plasztikai sebészektől újat kapott, később az is kiderült, a milliomos a saját, bűnöző fia mására formáltatta a rendőrt. Michael munkába állt az alapítványnál, ahol több segítője is akadt. Az alapítvány vezetőjének, Devon Milesnak,
a csinos technikusoknak, Aprilnek és Bonnie-nak a személyében, de legfontosabb segítője a modern, beszélni is tudó, számítógép vezérelt autója, KITT.
– A sorozat ötlete egy poénból indult, mert az NBC szórakoztatásért felelős vezetőjének az volt a legnagyobb problémája, hogy szerinte nincs jóképű és játszani is tudó férfi színész. Azzal viccelődött, csinál egy sorozatot, amelyben a főhős alig beszél, azt majd a kocsija megteszi helyette. A poént a kollégái komolyan vették, és arra kérték, valósítsa meg az ötletét.
– Glen A. Larson forgatókönyvíró egyfajta igazságosztó hős mítoszt akart teremteni, és ez sikerült is neki.
– A Battlester Galactica című sci-fi sorozatból több elemet, konkrétan a zenei alap egy részét is átemelték a Knight Riderbe.
– Egyszerre több autóval dolgozott a stáb, és a veszélyes jeleneteket, amikor KITT összetörhetett volna, olyan autóval forgatták, amely valójában használhatatlan volt. Az óvatosság ellenére is sikerült azonban több autót totálkárosra törniük.
– KITT eredetileg TATT volt, és női hangon szólalt meg.
– Hasselhoff rengeteget csajozott a forgatások alatt, a stábtagok Mr. Szexinek hívták a háta mögött.
– David Hasselhoff csak fél évvel a forgatások megkezdése után, a stáb karácsonyi partiján találkozott először a KITT-nek hangját kölcsönző színésszel, William Danielsszel, a jeleneteiket ugyanis külön rögzítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.