Meglátta a fehér fényt Michael Douglas. A 73 éves színész egy interjúban idézte fel, hogy fiatal korában volt egy halálközeli élménye, s még mindig tisztán emlékszik akkori benyomásaira.
– Egyetemista koromban, az 1960-as években az óceánban úsztam, elsodródtam és majdnem megfulladtam. Hallottam az angyalokat énekelni, láttam a fehér fényt, valami nyugalom szállt meg, mikor szembenéztem a halállal – elevenítette fel Douglas a USA Todaynek, amikor új filmjét, az Egyenesen át újrafeldolgozását népszerűsítette, amelynek producere volt. A történetben egy csapat fiatal próbálja kijátszani a halált úgy, hogy orvosi műszerekkel előidézik a haldoklás állapotát, majd újraélesztik egymást. Bár benyomásai a mai napig elevenen élnek benne, a színész nem hisz a túlvilágban: úgy véli, ezek a jelenségek csak természetes velejárói a haldoklás folyamatának.
– Úgy hiszem, az agyunk teszi ezt, hogy feldolgozzuk és elfogadjuk az elkerülhetetlent – fejtette ki a véleményét Douglas, aki nemrég újból szembenézett a halál fenyegetésével, de végül legyőzte a torokrákot. Mostanra teljesen felépült, sőt fiatal felesége, Catherine Zeta-Jones nem rég arra panaszkodott, hogy férje most már „túl egészséges” – bármit is ért ezalatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.