Celeb

Döbbenetes vallomás: Kevin Spacey bátyja állítja, hogy náci apjuk évekig erőszakolta

Bors

Létrehozva: 2017.10.31.

Kevin Spacey-ről a minap derült k, hogy évekkel ezelőtt egy tizenéves fiúval erőszakoskodott, az Oscar-díjas színész ugyan nem ismerte be tettét, de bocsánatot kért érte, majd egyúttal bevallotta, hogy meleg. Anthony Rapp beszámolója pedig lavinát indított a népszerű színész körül.

A hírre reagált a Netflix, amely néhány órával a botrány kirobbanása után bejelentette, hogy Spacey sorozatát, a House of Cardsot elkaszálják, a 2018-as széria lesz az utolsó. Ugyanakkor ezzel még nem ért véget a reakciók sora, ugyanis Spacey bátyja hétfő este exkluzív interjút adott a DailyMailnek, amelyben elmesélte, hogy milyen borzalmakat kellett átélnie gyerekként.

Randall Fowler elmesélte, hogy apjuk náci volt, aki éveken át erőszakolta őt, minderről pedig anyjuk is tudott. A férfi, aki Rod Stewart imitátorként és limuzinsofőrként keresi a kenyerét azt is elmondta, gyerekkorukban igyekezett öccsét tehermentesíteni az otthoni borzalmak alól. A családban az apát háta mögött csak „teremtmény”-nek hívták.

Az apa, Thomas Geoffrey Fowler még akkor csatlakozott az amerikai náci párthoz, amikor fiai még gyerekek voltak, Adolf Hitler iránti tiszteletből pedig keskenyre borotválta bajszát és félre fésülte a haját.

Kevin Spacey's father was a 'Nazi child rapist who abused his own son'

Kevin Spacey's older brother Randall Fowler has spoken out about their abusive father, exclusively to DailyMail.com Spacey, 58, is facing allegations of trying to seduce actor Anthony Rapp when he was 14 years old and sexually assaulting a relative of Heather Unruh Fowler, 62, claims that their father Thomas Geoffrey Fowler was a Nazi and would rape Fowler throughout his adolescence and that his mother knew of the abuse Fowler said: 'There was so much darkness in our home ...

Az Idahóban élő báty elmondása szerint az egész család életét befolyásolta apjuk kegyetlen viselkedése, szerinte a gyerekkorában átélt borzalmak miatt nem vállalt soha gyereket, nem akarta, hogy a „szexuális ragadozó” géneket továbbörökítse. Öccse kapcsán az interjú során elmondta, hogy Kevin érzelmileg olyan, mint „egy üres edény” soha nem volt senkivel valódi emberi kapcsolata az anyját kivéve.

„Egyikünknek sem volt esélye normálisan felnőni. Három házasságon és 40 kapcsolaton vagyok túl” – mondta Randall, „Túl sok sötétség volt otthon, abszolút nyomorúság. Kevin mindent megtett, hogy elkerülje a borzalmakat. Egy buborékot hozott létre. Egyre okosabb lett, és mindent megtett, hogy megtalálja a legjobb viselkedést. Nem voltak érzései.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715031611
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715031611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715031611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség