Aradszky László, akit mindenki szeretett: Koós, az örök barát

Sorozat, 3. rész: Ellenségből szövetséges.

Legendás barátság kötötte össze Koós Jánost és Aradszky Lászlót. Olyanok voltak ők, mint a tűz és a víz. Megállás nélkül szekálták egymást, néha olyasmit mondtak a másikra, amitől mindenkinek tátva maradt a szája, hiszen elsőre egyáltalán nem tűnt viccesnek.

– Laci halála napján egy tévéfelvételen voltunk, neki is jönnie kellett, de végül nem jelent meg... most már tudjuk, miért – mondja Zalatnay Sarolta, majd felidéz egy sztorit a két barátról. – Szóval Laci előtt Koós lépett fel, aki a bulija után a következő szavakkal búcsúzott a közönségtől:

„Nemsokára jön az Aradszky. Ha megkérhetem önöket, ne tapsolják majd meg!” – hirtelen senki sem értette, de persze aztán mindenki nevetett. Szóval nekik ilyen humoruk volt – emlékezik Zalatnay.

A két énekes ötven éven át ápolt szoros barátságot, a kezdetekről Aradszky az önéletrajzi könyvében (Az örök élet színpadán) így mesélt:

„(...) Együtt jártunk Fradi-meccsre meg úszni, de akkor még nem hívtam őt barátomnak. Ő akkor már sztár volt, én még tanultam. Koós megkérdezte tőlem, nincs-e „Tui sei romantica” kottám. Nekem nyomtatott kottám van, nem is akármilyen, eredeti, Rómából, mond­tam... Kérlelt, adjam kölcsön neki, mindent megígért, elsőbbséget a fellépésen, ha énekelni akarom, satöbbi... Odaadtam, ő meg, gondolom, nevetett a markába, hiszen mikor is találkozhattunk egy színpadon még akkor… Befuttatta a számot, majd visszaadta a kottát, hogy most már én is énekelhetem. Amikor már régen nem volt sláger, lefutott, szokták mondani.”

Megkerestük Koós Jánost, és megkérdeztük tőle, hogy emlékszik-e erre a történetre. A művész összetörten válaszolt:

– Nem emlékszem erre. Csak arra emlékszem, hogy nagyon jó barátom volt... – mondja halkan Koós. – Három napja csak ülök itt... szomorú vagyok. Nem megyek sehova, a lakást sem hagytam el. Nem tudom felfogni, hogy elment a barátom. 

Következő rész pénteken: Utolsó évei, telt házzal