Celeb

Nem tudjuk megunni egymást Gusztival

Címkék
Bódi Margó

kbv

2017. szeptember 30. szombat 09:00

Több mint negyven éve vannak a pályán, és bár már fárasztják némiképp a fellépések Bódi Gusztit és Margót, nem vesznek vissza a tempóból. A konyhában is remeklő feleség ráadásul hamarosan új fôzôműsorral is jelentkezik.

Pár éve mindketten infarktust kaptak a férjével. Visszavettek a tempóból azóta? 

Mindkettőnkkel minden rendben van, szedjük, amit kell. Ez már valószínűleg életünk végéig így marad. A nyarunk tele volt fellépéssel, rengeteg fesztiválon jártunk, falunapokon, sportcsarnokokban. Amikor 2000-ben ismertek lettünk, még a csavargyárban dolgoztunk. Fellépésekre járni fárasztó, de közel sem a csavargyár. Imádjuk, ez az életünk. Addig jó, amíg tudjuk csinálni.

Közben pedig felújították a budapesti házukat. Nem volt megterhelő?

Bevallom, megéreztük azért. Nehéz hat-hét hónapon vagyunk túl, és még mindig nincs kész minden. Huszonkét éve vettük a házunkat, akkor volt utoljára felújítva. A munkálatok idejére albérletbe költöztünk, nem messze a háztól, hogy bármikor át tudjunk menni. Guszti nem csak ellenőrizte a munkásokat, rengeteget dolgozott is a felújításon.

Csak nem téglát hordott?

De bizony, többször előfordult például, hogy a burkolónak hordta a téglát, mert a segédje nem jött dolgozni.  Viszont szerettük volna, ha halad a meló, így ő is beállt. Ha kellett, sittet is pakolt. Nálunk a kétkezi munka egyáltalán nem probléma, mindig is dolgoztunk, nekünk ez nem kellemetlen, akkor sem, ha a szomszédok azt látják, hogy Guszti pakolja a téglát vagy a sittet. Tegnap meghozták az előszobaszekrényt, négy hatalmas üvegtábla van rajta, én meg azt töröltem le, én sem hívtam segítséget.

De nem csak a fellépések voltak, hanem a Snóbli című műsoruk forgatásai is.

Nekünk ezek a forgatások nem fárasztóak, ahogy maguk a koncertek sem. Szeretettel csináljuk, feltölt. Inkább az a fárasztó, amíg egy-egy fellépésre odaérünk, de mindig elfoglaljuk magunkat, akár 450 kilométeren keresztül is tudunk beszélgetni. Mégiscsak könnyebb, mint kapálni, nem? A nap huszonnégy órájában együtt vagyunk, de nem unjuk egymást Gusztival. Csodálkozom, hogy sok házaspár, aki külön dolgozik, és nyolc-tíz órát nem látja egymást, össze tud veszni.

A főzőműsora nem hiányzik?

Már tárgyalunk a PaprikaTV-vel a folytatásról. Tele vagyok jó ötletekkel, igazi romás kajákkal. Az előző évadot a sógornőmnél forgattuk, Nagyecseden. Most kivertük a nappalink falát, nagyobb lett az én konyhám is, lenne lehetőség itt forgatni, és a csatorna szintén felajánlott egy stúdiót. Még nem döntöttük el, hol készüljön a műsor. Nagyecseden az volt a jó, hogy bármikor kimehettünk a kertbe krumpliért, vagy összecsődülhetett a környék, hogy megegye, amit főztünk. Mi sosem főztünk négy csirkecombból négy személyre pörköltet, olyat nem is vállalnék. Ha Nagyecsedet választjuk helyszínnek, akkor ugyanilyen lesz a műsor. De ha a budapesti stúdiót, akkor is szeretnék külső helyszíneken is forgatni.

Otthon egyébként mennyit főz? Van rá ideje?

Hétköznap mindig főzök, hétvégén a fellépések miatt vasárnap a két menyem főz, és áthozzák az ételt. Mi szombaton hajnalban érünk haza, úgyhogy én meg összedobok valami egyszerűt, lecsót vagy töltött káposztát.          

További cikkek

Fájdalom

Könnyekben tört ki Babicsek Bernát édesanyja, ezt mondta a tragédia után

Szexi

Madonna ismét elfelejtette, hogy 63 éves: csipkebugyiban mutatta meg formás fenekét

Ez is érdekelhet

life.hu

Szörnyű tömegbaleset történt Budapesten: mentők érkeztek a helyszínre

ripost.hu

Drámai pillanatok: egy férfi életét vesztette az érdi iskolában

life.hu

Rúzsa Magdi hármas ikrei császármetszéssel jöhetnek világra

magyarnemzet.hu

Gyárfás Tamás csattanós választ adott a vádmódosításra

vaol.hu

Holttestet találtak Bozsokon, bűnügyi helyszínelők is vannak a helyszínen - fotók

origo.hu

Túl gyorsan hűl ki a Föld, kihalhat az élet

origo.hu

Riasztott az Aldi, fémdarabok lehetnek ebben a kávéban

ripost.hu

2 liter a minimum: Így jelzi a tested, ha nem ittál elég folyadékot

origo.hu

Átment a piroson a BMW-s, oldalról jött egy másik autó, a büntetés vérfagyasztó volt - videó

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

origo.hu

Folytatódik az Itáliai utazás sorozat az Urániában