Celeb

Megsértődött Rékasi Károly, és otthagyta a közönségét

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.09.18.

Verebes István a Színházak Éjszakáján beszélgetett volna a felépült színésszel. Ám a talk-show-ra mindössze néhányan voltak kíváncsiak. A Barátok közt sztárjának annyira rosszulesett az érdektelenség, hogy néhány mondat után mérgesen távozott.

Pár perc alatt véget ért a Rékasi Károllyal tervezett beszélgetés a szombati Színházak Éjszakáján a József Attila Színházban. A művész Verebes István rendezővel, és persze számos érdeklődővel osztotta volna meg a gondolatait, a talk-show-ból azonban semmi sem lett, mert Rékasi néhány mondat után felállt, és még az épületet is elhagyta.

Verebes lesújtva fogadta a színész kirohanását, ahogy a maroknyi néző is. Végül is nem rajtuk múlt, hogy az eseményen alig lézengett valaki. A talk-show-t a színház bejáratánál lévő kávéházba szervezték, és míg a színház előtt és az előcsarnokban is hömpölygött a tömeg, addig a kávézóban néhány apró asztal és székek várták a beszélgetésre érkezőket.

Verebes István és Rékasi Károly is időben megérkezett a kezdésre, eleinte úgy tűnt, minden rendben megy, de az események váratlan fordulatot vettek. Rékasi Károly felállt, majd ennyit mondott:

– Mostanában sokat hallgatom a Halott Pénz zenéjét az autóban, és nem is gondoltam volna, hogy ezekben a dalszövegekben mennyi igazság rejtőzik. Azt hallottam benne, hogy aki mindent elveszít, nullára ér­kezik, az mindent megtehet. Hasonló történt velem is. Épp ezért nem szolgálom ki azt a helyzetet, ami nincs, ezért elbúcsúzom, viszontlátásra – közölte a hüledező hallgatósággal, majd vissza se nézett, kisétált a kávézóból.

A tervezett beszélgetés közönségét a színház megbecsült művészei alkották, a szép számmal összegyűlt érdeklődők zöme a nagyszínpadon szintén délután négy órakor megrendezett Filmklubot nézte, Stefka István dokumentumfilmjéről. A kollégák megpróbálták maradásra bírni Rékasit, mondván, ők kíváncsiak rá, de hiába. Verebes István azzal kommentálta a drámai helyzetet, hogy jobb, ha ő most nem szólal meg, mert közismerten csípős a nyelve. De annyit azért hozzá­tett, hogy szerinte Rékasi Károlynak, igaza van, és ha tudta volna, hogy ez lesz, ő maga is otthon marad.    

Összecsúsztak a programok

A JASZ sajtóosztálya szerint épp a nagy érdeklődés miatt történt a kínos közjáték.
– A Színházak Éjszakáján sokan érdeklődtek műsoraink iránt, igyekeztünk a legszélesebb réteg igényeit kielégíteni, így rendhagyó programokkal is készültünk. Néhány programunk a regisztráció és a hatalmas tömeg miatt összecsúszott, így nem tudtuk minden esetben tartani az előre kiírt kezdési időpontokat. Sajnálatunkra Rékasi Károly nem tudta kivárni a nagyszínpadon tartó filmvetítés végét, ezért korábban távozott, így a meghirdetett kávéházi beszélgetés elmaradt. Galambos Erzsi, Láng József és színházunk vezető színészei nagy türelemmel viselték a délutáni csúszást, egész napjukat a József Attila Színház közönsége körében töltötték.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek