Földes László Hobo életművének ötven esztendejét magába foglaló, kétkötetes könyvet adott ki Hobo Ludens címen. Az énekes saját bevallása szerint sosem néz hátra. Nem hallgatja a lemezeit, nem nézi vissza a koncertjeiről készült felvételeket, nem foglalkozik azzal, ami elmúlt, így különös élmény volt számára a könyv írása és szerkesztése közben visszatekinteni – ahogy ő fogalmaz: „az elmúlt ötven év hordalékára”. Nem cenzúrázott: dalszövegek, előadások, regények és novellák úgy kerültek be az 1456 oldalas, kétkötetes könyvbe, hogy talán ma már nem is tetszenek neki, az értékrendje mellett viszont évtizedek óta rendületlenül kitart.
– Az egyik könyvemnek az a címe, hogy a Csavargók tízparancsolata, és abban van egy törvény: minden városban adj pénzt egy koldusnak – emlékezett vissza a Borsnak adott interjúban élete egyik meghatározó történetére Hobo. – Én mindennap adok a koldusoknak. Jövök be dolgozni a Nemzeti Színházba Piliscsabáról, és már tudom, hogy melyik lámpánál melyik koldus áll, ismerem őket, és egyikük azt mondta, hogy „Hobo, én már annyi mindent kaptam tőled a zenéd és a versek által, hogy egyszerűen nem fogadhatom el”. Na ez volt a Kossuth-díj, az igazi Kossuth-díj, amiért mérhetetlen hálát érzek.
Hobo a könyv megjelenésével párhuzamosan az október 3-án a Nemzeti Színházban színre kerülő Bob Dylan-koncertjére készül.
1. Ne zavard Isten álmát!
2. Minden városban adj pénzt egy koldusnak!
3. Tartózkodj a tömegtől!
4. Kedvesebb legyen a különös, mint a tiszteletreméltó!
5. Alázatosság, figyelem, nyitottság minden új iránt.
6. Tiszteld a régi mestereket!
7. Szakíts időt a zenére!
8. Asszonyt és italt ne utasíts vissza!
9. Hagyj jeleket magad után az úton!
10. Légy szerelmes az életbe!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.