Celeb

Első szerelem: Csúnyának találták a fiúk Sütő Enikőt

A. T.

Létrehozva: 2017.09.11.

Szinte hihetetlen, hogy a fiúk sokáig tudomást sem vettek Sütő Enikőről, mert  nem találták elég vonzóak. Utólag aztán bánkódhattak, hogy a lány, akit messziről elkerültek, óriásplakátokról mosolygott vissza rájuk, és az ország egyik leghíresebb mo­dellje lett. 

De ne szaladjunk ennyire előre az időben, mert Enikőnek több nehézséggel is meg kellett küzdenie, mire végre nőként tekintettek rá az erősebb nem képviselői. Azt is hozzá kell tennünk, a későbbi modell már a bőlcsődében szerelmes volt.

– Anyukám mesélte, hogy amikor egymás mellett öltöztettek, vetkőztettek minket Szőcs Ferivel, én vadul puszilgatni kezdtem. Jó lenne tudni, mi lett vele azóta – meséli Enikő. – Csúnya kislány voltam, a fiúk nem néztek meg. Előfordult, hogy a barátnőim biztatására odamentem egy szemüveges fiúhoz (vonzódtam a szemüveges srácokhoz), és mondtam neki, hogy szeretnék vele járni. Ő ezt nem akarta. Tizenegy éves voltam, és örökre megtanultam, hogy vannak férfi és női szerepek az életben. Ezután csak sóvárogva néztem a fiúkat.

Aztán eltelt néhány év, ami Enikő külsején is nyomott hagyott, ahogy ő fogalmaz, szépülni kezdett. Ő viszont a fiatalon szerzett rossz tapasztalatai miatt kerülte a fiúkat, inkább a tanulásra koncentrált, mígnem húszéves korában ő is átélhette az első igazi szerelem érzését.

– Öt évig alkottunk egy párt, majd külföldre ment dolgozni, és a távolság elszakított minket egymástól – mondta Enikő, majd meglepő dolgokat árult el férfiideáljáról. – Életkoromtól függően mindig más típusú fiúk tetszettek. Tizenévesen a külső alapján ítéltem meg a fiúkat, majd jött az intellektuális korszakom. Szerelmes voltam Woody Allenbe, és odavol­tam Demjén Ferencért is, akinek a tehetsége nyűgözött le. Ké­sőbb eljutottam oda, hogy a jóság, az emberi érték lett fontos. 

Enikő háta mögött ma már több házasság is van, de a szerelembe vetett hitét nem veszítette le. 

– Nagyon romantikus, érzelmes alkat vagyok. Van az az érzelem, amiért érdemes a fájdalmat is vállalni. Hiszek a szerelemben és abban, hogy a szerelmet a mostban, a pillanatban kell megélni, mert nagyon illékony. Ki tudja, másnap ott lesz-e még az éle­t­ünkben? 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999508
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999508
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999508
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték