Olyan erősre sikeredett Drass Péter bemutatkozása az X-Faktorban, hogy a műsor szerkesztői végül adásba sem engedték a produkcióját. Pedig éppenséggel lett volna mit nézni rajta: a 26 éves izomkolosszus ugyanis a mentorok előtt, a színpadon vált meg a ruháitól. Előadása csak az internetre került fel. A szexi tánc igazából Radics Gigiéknek volt új, Péternek ugyanis a vetkőzés a szakmája. Évek óta chippendale-ként dolgozik.
– Teljesen véletlenül lettem chippendale, korábban vagyonőr voltam. Két éve egy barátom szólt, hogy nem tudja elvállalni a fellépéseit, menjek el helyette. Megtetszett ez a világ, maradtam – magyarázta Péter, aki az évek alatt felhalmozott tánctudását mindenáron meg akarta mutatni a mentoroknak is.
– Szerettem volna megfűszerezni az előadásomat, ilyet még senki nem csinált az X-Faktor színpadán. Régóta énekelek és írok dalokat, de tudom, hogy még nem tökéletes a hangom. Elsősorban Giginek táncoltam, furcsa is volt, hogy ott ülnek mellette a férfiak, de végül így is tetszettem neki, kaptam is tőle egy igent – tette hozzá Péter, de több sikerélményben nem is volt része, mert Puskás Péterék kiejtették a versenyből.
Gigit valószínűleg az hatotta meg, hogy a fiú csak neki vetkőzött.
– Összességében talán a táncnak több művészi értéke volt, mint az éneknek, de hogy saját dallal állt, vagyis ült elénk egy gitárral, azt becsülöm – mondta lapunknak Gigi. – Egyébként nagyon meglepődtem, és mivel egyedül voltam nő a zsűriben, nyilván tudtam, hogy nekem szánja elsősorban, de persze a fiúk és a közönség is részesült a látványban. Azért már felkészültem, hogy lesznek olyanok is, akik egy kis extrával próbálkoznak, a többiek jó előre elmondták, hogy lesznek váratlan fordulatok. Nem vagyok ijedős lány, úgyhogy álltam a sarat végig – folytatta az énekesnő, aki hiába vagány, a pucér táncos nem tudta felcsalni a színpadra.
Szintén az adásból kimaradt jelenet Kaptás András produkciója, aki egy furcsa jelmezben lépett a mentorok elé.
A férfi a Scooter egyik leghíresebb dalával próbálta biztosítani továbbjutását az X-Faktorban, de végül csak a „kimaradt jelenetek” fül alatt kapott helyet. Ha megnézzük, hamar ki is derül, hogy miért: a szadomazo álarcba és szerzetescsuhába bújt versenyző lihegését, hörgését hallgatni felér egy büntetéssel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.