Színésznő lesz az egykori x-faktoros

Színésznő lesz az egykori x-faktoros

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 16. 10:30
kbv

Belevaló, bulis, mégis kissé tapasztalatlan csajt játszik első filmszerepében Kováts Vera. Az egykori tehetségkutatós énekespalánta a 16 éves kori önmagához nyúlt vissza, hogy hitelesen alakíthassa a Pappa Pia Zitáját. És bár sosem próbálkozott hasonlóval, máris komoly szerepet bíztak rá: a főszereplő húgát játssza, nem egy csókjelenetet is vállalva.

– Korábban játszottam a Thália Színház Starfactory című előadásában, de akkor még nem gondoltam, hogy a színészet felé visz majd az élet. Zitát könnyű volt eljátszani, nagyon hasonló a tiné­dzserkori önmagamhoz. Tizenhat évesen, vidékről a fővárosba költözve én sem akartam mást, csak bulizni. Aztán az X-Faktor miatt gyorsan fel kellett nőnöm – mesélte Vera, aki szerepe szerint a filmben Miller Dáviddal, Miller Zoltán és Ullmann Mónika fiával esik szerelembe.

– Dávid sokkal tapasztaltabb színész, mint én, sokat segített a felkészülésben. Nem sorrendben vettük fel a jeleneteket, az első forgatási napomon máris csókolóznunk kellett. Keveset aludtan előző éjszaka, de Dáviddal mindent részletesen átbeszéltünk előtte – magyarázta Vera, hozzátéve, akkor nem volt párja, ez könnyebbséget jelentett számára.

Ám azóta rátalált a szerelem, tart is tőle, miként fogadja kedvese a szerelmes jeleneteket.

A magánélete mellett a karrierje is új irányt vett: eldöntötte, hogy színésznő szeretne lenni, ezért beiratkozott a Pesti Magyar Színiakadémiára, hogy többé ne kelljen amatőrként kamera elé állnia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.