Máig fél a kamerától Dustin Hoffman

Máig fél a kamerától Dustin Hoffman

félelem
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 08. 18:30
Bors

– Gyerekkoromban tökéletes csődtömeg voltam – kezdi visszaemlékezését nyolc évtized távlatából Dustin Hoffman. A kétszeres Oscar-díjas hollywoodi legenda, az Aranyoskám és az Esőember felejthetetlen sztárja augusztus 8-án, azaz ma ünnepeli nyolcvanadik születésnapját s bár az utóbbi időben kevesebb munkát vállal, sőt négy éve még a rákkal is meg kellett küzdenie, saját bevallása szerint nem is lehetne boldogabb.

A veterán színész ma Hollywood egyik legjobban fizetett sztárja, de harmincéves koráig a közelébe sem jutott a zsírosbödönnek. Kezdőként tíz évig pincérként és pizzafutárként kereste kenyerét Los Angelesben, amíg egy nap be nem tévedt a Diploma előtt című film szereplőválogatására.

– A rendező, Mike Nichols már az összes nagy sztárt meghallgatta – mondta az Expressnek adott interjúban Hoffman.

– Köztük Robert Redfordot is, aki tökéletes volt Benjamin Braddock szerepére, száznyolcvan centis és szőke. Már a belépőm katasztrófális volt. Ahogy kezet akartam nyújtani, kirántottam a zsebemből az összes aprót, ami szétgurult a padlón. Egy asszisztens szedte össze, mondván, ezekre még szükséged lesz. Hoffman heti 650 dollárt kapott a Diploma előttért, ma pedig már az egyik legjobban fizetett hollywoodi színész, tavaly és tavalyelőtt összesen 28 milliárd forintnak megfelelő dollár volt a bevétele. De hiába van már túl tucatnyi világhírű alakításán, a mai napig ideges, ha kamera elé kell állnia.

– Minden film olyan, mintha az első lenne – vallja a legenda. – Az izgalom máig nem múlt el. Sem a halálfélelem…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.