Stephen King korunk talán legismertebb horrorszerzője, a Setét torony című fantasyjából készült film épp most hasít a mozikban. Kingről elsősorban halhatatlan thrillerei, a Holtsáv, a Ragyogás vagy a Carrie jut eszünkbe, azt talán kevesen tudják, hogy a világklasszis író családja sem hétköznapi. Az ifjú Stephen 1971-ben vette el a szintén írói babérokra törő Tabithát, akivel három gyermekük született. Fiaik, Joseph és Owen szintén írók, Joseph apja nyomdokain haladó regénye, A szív alakú doboz Joe Hill írói álnév alatt már magyar fordításban is nagy sikert aratott.
Az igazi különlegesség a családban azonban az író lánya, Naomi, aki már a középiskola alatt vallási irányba mozdult el. Leszbikus érdeklődését soha nem titkolta, az Unitárius Univerzalista Egyesület – a Magyarországi Unitárius Egyház amerikai megfelelője – lelkészeként, még az egyetemen ismerte meg az egyesület professzorát, a teológus és újságíró dr. Thandeka lelkész asszonyt, akivel egymásba szerettek, s később a szövetség egyetértésével legalizálták kapcsolatukat. Naomi egy veleszületett betegség, adrenalinhiány miatt nem vállalhat teljes állásban lelkészi munkát, így a szülei lakhelyéhez közel, a Main állambeli Swedenben folytat jószolgálati munkát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.