Kiosztotta kritikusait Pásztor Anna

Kiosztotta kritikusait Pásztor Anna

Pásztor Anna
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 07. 05:30
<p>Pásztor Anna gondolatai a világmegmentés körül forognak. Olyan fesztivált szervezett az Anna and the Barbies, ami a művészeteket és az embereket is összefogja. </p>
ND

Idén is megrendezte az Anna and the Barbies együttes saját házi fesztiválját az ópusztaszeri Akhal Teke Ménes területén. A Woodstock az Ugaron nevű „tábor” egy 35 fős éneklős  szalonnasütésből indult, idén már többek közt a Quimby és a Tóth Vera Trió is fellépett.

– Öt évvel ezelőtt beültünk a jurtába, szénában-szalmában zenéltünk, és aztán egyre több zenekar jelentkezett, hogy játszanak ingyen is, csak hadd jöjjenek – mesélt a fesztivál kezdeteiről Anna. –  Fejlődni kell, ki kell próbálni dolgokat, úgy nyerhet az ember. Ha a művészetek találkoznak egymással és a művészetek találkoznak az emberekkel, abból csoda születik. 

Az interneten óriási feltűnést keltett egy kép, ami Annáról készült a fesztiválon, ölében az alvó kisfiával, kezében egy pohár alkohollal. Voltak, akik nem értették, hogy a szórakozás és az anyaság hogy fér össze, mások tiszteletüket fejezték ki az énekesnő iránt.

– A gyerekek a világra kíváncsiak, egy fesztiválon meg a világ van felzanzásítva és felturbósítva, az anyáknak meg szükségük van a kikapcsolódásra. Egyedül van mindenki egy 21. századi magányos tömlöcben, hogy oldja meg egyedül azokat a dolgokat, amik alapvetően több embert igényelnek, és a nőknek mostanában azért más feladatuk is van… szerintem meg kell menteni a világot. Nem karddal meg óriási bizniszekkel meg nem átvéve a férfiak feladatát, a világnak most már ölelésre van szüksége, és ezt a nők tudják adni. Tehát főzz, moss, takaríts, nevelj gyereket meg mentsd meg egy kicsit a világot és menj el melózni, ez bárkit kicsinál – jelentette ki tapasztalatból Anna. Ő is szaladt már sikítva a vécébe sírni egy-egy kimerítő nap után.

– Ha egy anya rottyon van, mínuszban van, akkor az adás körforgása megáll. Amikor érzem, hogy koppanásig elfogyott minden, akkor igenis azt mondom, hogy „ácsi”, és befröccsözöm a haverokkal – szögezte le Anna, akinek a gyermekeire ilyenkor vagy egy barátnője vigyáz, vagy pedig együtt élik meg a kikapcsolódás örömeit, mint most is a Woodstock az Ugaron fesztiválon.

Bevált a puszikupon

Az Anna and the Barbies a fesztiválon lehetőséget adott arra, hogy egy őrzött telefonparkolóba száműzzék az emberek a telefonjaikat. A minimum parkolási idő nyolc óra volt, és aki mindennap búcsút intett ennyi időre a készülékének, az a fesztivál végén személyes találkozásra, puszira és ölelésre válthatta a „parkolójegyét”. Többen is éltek ezzel a lehetőséggel, sőt volt olyan elszánt fesztiválozó, aki az elsőtől az utolsó másodpercig mellőzte a telefonját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.