Celeb

Fél éve küzd a házasságáért Joshi Bharat

Fái

Létrehozva: 2017.08.05.

62 éves lett, de minimum tízet letagadhat, és annyival kevesebbnek is érzi magát. A műsorvezető tudja, hogyan lehet megállítani az idő múlását.

Nincs baja a születésnapokkal, azt is szereti, ha megünneplik, de nem ragaszkodik hozzá görcsösen. Sokan vannak így ötven után, de Joshi Bharat állítja, hogy ennek semmi köze a korhoz.

– Negyvenévesen nem haltam meg, ez már boldogság – neveti el magát Bharat, majd elmagyarázza, hogyan érti: – John Lennont például negyvenévesen lőtték le. Az idő megy tovább, naptári években hatvankettő vagyok, biológiai idő szerint ötven, ötvenöt közt.

Az indiai származású Bharat vegetáriánus, de szerinte nem a húsmentes étkezés az oka, hogy nem fog rajta az idő.

– A legnagyobb hatása testre-lélekre a stressznek van – magyarázza. – Nem idegeskedem hülyeségeken, nem veszek a lelkemre feleslegesen semmit, nem cipelek felesleges terheket.

A bátyja is lelkeket gyógyít

Az Indiában született Joshi színésznek tanult, és 1980-ban tanulmányúton járt Magyarországon. Azóta is Magyarországon él, itt végezte el a Bábstúdiót, aztán közgazdász végzettséget szerzett. Ezután sorselemzéssel és jóslással foglalkozott. Érdekes, hogy egyik bátyja is a lelkeket gyógyítja, ő pszichológus, egyetemen tanít.

Ez persze ragyogóan hangzik, de hogyan lehet megcsinálni? Bizonytalan munkahely, gyerekek, család, hogy csak a legfontosabb dolgokat említsük, ami miatt idegeskedhetünk.

– Nem könnyű, hiszen sok olyat látunk, hallunk, ami bosszantó, sokkoló lehet, de ezeket tudni kell elengedni. Tudnod kell, hogy mi jó, mi nem ahhoz, hogy megőrizd a lelki egészséged. Mindig indulj ki magadból. Tudd, hogy neked mi fontos, mi számít, mi szép. Zen buddhista vagyok, más az értékrendem. Ha tudom, hogy igazam van, az nekem elég, nem akarok meggyőzni senkit. Nem háborúzom senkivel, a világgal sem. Munkahely, gyerekek, család – tudomásul kell venni, hogy mindent nem tudunk kontroll alatt tartani. Előre miért kell idegeskedni? Van egy mondás, majd átmegyek a hídon, ha odaérek. Nem idegeskedem feleslegesen. Persze mindenki félti a gyerekeit, a feleségét, a családját, de nem lehet félelemben élni.

Joshi nem a levegőbe beszél, hiszen tavaly decemberben derült ki, hogy a házassága 26 év után válságba került. Mondjuk több mint negyedszázad után nem csoda, ha ez egyszer-egyszer előfordul. Év elején azt állította, mindent megtesz azért, hogy rendeződjön a kapcsolata Csillával.

– Nem most kezdtem hozzá, hogy megmentsem a házasságom – szögezte le kedvesen, de hangsúlyozta, hogy erről bővebben még nem beszélne. – Kezd rendeződni ez a dolog, de türelem kell hozzá. Rendeződik!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959016
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959016
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap