Celeb

Ezzel gyűlt meg a baja Hajdú Péternek a nyaralás alatt

Bors

Létrehozva: 2017.08.17.

A Blikk Hajdú Pétert kérdezte nyaralása utolsó napján, a televíziós műsorvezető gyermekeivel együtt Cipruson tölti nyári szabadidejét. Hajdú nemrég szakított párjával, Eszterrel, a szakítás után pedig jól esett neki kiszellőztetni a fejét külföldön.

– Minden évben elutazunk ide, mert nagyon szeretjük ezt a helyet. Most édesanyámmal és a gyerekekkel jöttünk – mondta Hajdú az Ayia Napa-i nyaralásról.

– Most egy kicsit jó egyedül, itt vannak velem a gyerekek, az anyukám, és nagyon jól érezzük magunkat, igyekszünk minél többet pihenni, és próbálok minél több élményt belezsúfolni nekik ebbe az egy hétbe, sajnos csütörtökön megyünk haza. Eddig egyetlen kérése volt Noncsinak, amit nem biztos, hogy teljesíteni tudok, mert nagyon parázok – vallotta be Hajdú. – Voltunk többször hajókázni, csúszdaparkba is elvittem őket, búvárkodtunk, vidámparkoztunk, ahol felültem egy nagyon durva hullámvasútra is. Noémi ezek után már két napja rágja a fülemet, hogy üljünk fel a kilövősre, ahonnan mint egy csúzligolyót kilőnek – taglalta a nyaralás egyik legfélelmetesebb kihívását Hajdú, akin még az autóvezetés is kifogott.

– Béreltem autót, de itt jobbkormányosok vannak. A gyerekek végigsikították az első utat. Nagyon furcsa a másik oldalon vezetni: bementem egy körforgalomba, először négy percig ki sem jöttem – mesélte nevetve a tévés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018711
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség